A fiatal játékosokra a hazai NB I-es bajnokságban kiemelt figyelem irányul, mindenki szeretné tudni, hogy kik az új tehetségek, mennyi lehetőséget kapnak, és mikor léphetnek a felnőttek helyére. Dán Róbert cikke.
Csapó Kyra
Fotó: DKKA
„Kevesen vannak, jövőre emelni kellene a létszámot” – mondta róluk nemrég Németh András, a válogatott szövetségi kapitánya a Sport TV-nek. „Az utánpótlás-nevelés megkapja a megfelelő támogatást, fontos lenne, hogy minél több fiatal kerüljön fel az NB I-es klubokba, játsszon, és akkor ez a válogatott hasznára is lehet” – fogalmazott.
Ebben a cikkben megnézzük, hogy közülük ki mennyi időt töltött a pályán az elmúlt bajnoki szezonban, és azt is, hogy ki mennyire tudott bizonyítani. (A kettő természetesen összefügg egymással, minél több játékidőt kap valaki, annál nagyobb az esélye arra, hogy bizonyítson.) Kilenc fiatal és tehetséges játékosról külön is írtunk, mert történetüket figyelemre érdemesnek tartjuk, vagy legalábbis tanulságosnak…
Az ETO-ban magyar játékosok leginkább szélen kapnak lehetőséget, ezért nem meglepő, hogy Korsós Dorina, az elmúlt szezon egyik felfedezettje szintén balszélső. Illetve talán mégis, legalábbis egy kicsit, mert aki ismeri őt a juniorból, az nagyon jól tudja, hogy ő szíve szerint inkább irányító, balkettes játékos, zavaró védő vagy heteslövő, egyszóval minden, csak nem szélső. Persze a felnőttben ezen a poszton játszik, de ő inkább egy „balszélső extrákkal”, akinek a játékában az extrák a fontosabbak. Nem is meglepő, hogy az EHF sem szélsőként, hanem legjobb védőjátékosként jelölte őt a BL All Star csapatába (ezt az internetes szavazást Korsós végül megnyerte). Igaz, a szezon vége felé már ő is sokat hibázott, és felállt fal ellen most sincs a legjobb magyar szélsők között, de az tagadhatatlan, hogy idén letette névjegyét a felnőttek között is.
Belső posztokon már korántsem ilyen jó a helyzet. Planéta Szimonettának a BL-ben ősszel egy jó meccse volt, a Sävehof ellen, akkor hat gólt lőtt húsz perc alatt, de utána alig kapott lehetőséget (már egy hét múlva, a Viborg ellen sem). Bajnoki mérkőzéseken pedig általában az utolsó tizenöt percre küldte őt be Martín, már amelyiken, mert volt, amikor végig a kispadon ült. Egészében véve csalódást keltő szezont tudhat maga mögött Planéta, kérdés persze, hogy kinek a hibájából. Egyrészt az ETO-nak – BL-címre aspiráló csapatként – nem lehet feladata, hogy a szezont fiatal játékosok formába hozására használja fel, ugyanakkor az ETO évről-évre igazol fiatalokat, akik Győrben inkább csak kispadoznak, bár máshol több játéklehetőségük lenne, és ezért ott fejlődni is jobban tudnának. Belső poszton mások sem jártak több sikerrel az utóbbi években, ezért úgy tűnik, hogy nincs igazán koncepció Győrben ezeknek a játékosoknak a csapatba építésére. Az ETO a probléma, és nem a megoldás Planéta esetében is, és ez nem jó.
Csapó Kyra a Dunaújváros felnőtt csapatában védett egy éve, méghozzá olyan jól, hogy tavaszra néhány meccsen már első számú kapus lett. Ekkor némileg váratlanul eligazolt az ETO-ba, majd még a Dunaújváros játékosaként megsérült, és utána az egész őszt ki kellett hagynia. Idén januárban tért vissza, most már Győrben, de ott Lunde, Grimsbø és Herr mögött – nem meglepő módon – alig kapott lehetőséget. (Összesen tíz bajnoki meccsre nevezték, de a legtöbbször pályára sem lépett.) Mint kiderült, a következő szezont már az ETO fiókcsapatában, a Mosonmagyaróvárban folytatja. Ha ez így lesz, akkor Csapó Kyra alig egy év alatt a remélt egy lépés előre helyett inkább két lépést tett hátra, és egy top 4-es csapat kapusából egy alsóházi együttes kapusa lett. Aligha erre számított…
A Ferencvárosban több fiatal játékos is komoly feladatot kapott az elmúlt bajnoki évben: jobbszélen Lukács Viktória egyenértékű cseréje volt Kovacsicz Mónikának és beállóban Mészáros Rea is hosszabb ideig pályára került szinte minden meccsen, olyannyira, hogy idén ő lett a második számú játékos ezen a poszton. Tavasszal átlövőként egy-két fontos mérkőzésen a tizenhét éves Háfra Noémi is bizonyíthatott, és az ETO elleni bajnoki döntőn, a Népligetben a sorsdöntő hetesek közül is az egyiket ő lőtte. (Tegyük hozzá: a Fradiban az idény végére a belső posztokra csak három felnőtt játékos maradt, ezért is kaphatott lehetőséget Háfra.) A Siófokra kölcsönbe adott Fradi-játékosok szintén jó évet zártak, Such Nelly jobbszélen a felnőtt NB I leggólerősebb játékosa lett, az alapszakaszban 22 meccsen 100 gólt lőtt, közel ugyanannyit, mint a túlsó oldalon, balszélen Erdősi Ildikó (és jóval többet, mint a szezon közben sokat dicsért érdi légiós, Krpež). Ha azt nézzük, hogy a fiatal játékosok mennyi lehetőséget kaptak, akkor a Ferencváros könnyen lehet, hogy az NB I legjobb csapata volt ebben a szezonban.
Legalábbis ha azokra gondolunk, akiket a Fradi még az év során kiemelt a saját utánpótlásából, mert hosszabb távon is számítanak rájuk. De a Népligetben, a felnőttben mindig is voltak olyan játékosok, akiknek már a szezon elején megmondták, hogy ez lesz az utolsó évük, és csak a junior bajnokságban illetve az NB I/B-ben szerepelnek majd. Ilyen volt idén Kocsis Ágnes, Tóth Melinda és a kapus Ferenczi Annamária, ők minimális játékidőt kaptak felnőtt meccseken (vagy annyit sem), bár nevezték őket, és természetesen ők is bajnokok lettek a szezon végén, de szeptembertől már nem a Fradiban fognak játszani.
Amikor az Érd 2010-ben felkerült az első osztályba, több fiatal játékost is leigazolt, ők azóta komoly karriert futottak be, és többen közülük a felnőtt válogatottba is bekerültek. Itt elég ha Janurik Kingára, Kovács Annára és Schatzl Nadine-re gondolunk, de Oguntoye Viktóriából is Érden lett felnőtt NB I-es kapus, és Klivinyi Kinga is a csapat alapembere már három éve. Így aztán, ha fiatal játékosokról van szó, az Érdnek elvitathatatlanok az érdemei, igaz, az idei év ilyen szempontból kivétel, mert most ilyen igazolásuk nem volt, és a saját utánpótlásból sem sikerült igazából senkit sem felhozni (csak a kispadra…)
A Dunaújvárosnak köszönhetjük Erdősi Ildikót, még abból az időből, amikor a csapat majdnem búcsút mondott az NB I-nek. Ennek most már három éve, azóta a helyzet alaposan megváltozott: az idei szezonban a DKKA a bronzéremért szállt harcba, és több válogatott játékost is a sorai között tudhat már. A fiatalok csapatba építése ugyanakkor szemmel láthatóan akadozik, ezt még újvárosi szurkolók is mondják, megjegyezve hogy Mátéfi Eszter ebben a kérdésben kicsit túl óvatos. Idén a legtöbb lehetőséget az újonnan igazolt Takács Bianka kapta, ő az előző évben Veszprémben 28 meccsen 90 gólt lőtt, amivel tavaly a második legeredményesebb beállós volt Løke mögött (ezzel szemben idén az Újvárosban 26 meccsen csak 17 találatot szerzett…). Sánta Dórának négy mérkőzés után, szeptember végén abba kellett hagynia a kézilabdázást. Ő korábban védekezésben már majdnem alapember volt, ezért neki talán lett volna esélye arra, hogy bejátssza magát a csapatba. Nagy Éva harmadik kapusként csak Triffa kiválása után, a rájátszásban jutott szerephez, addig leginkább a kispadot koptatta. Rajta kívül a közvetlen utánpótlásból még Ferenczy Fruzsina kapott némi játékidőt (öt perceknél azért nem többet) irányító poszton. Tavaly még tizennégy meccsen nevezték balátlövőben a szintén ifi korú Kemény Dórát, aki – amikor pályára került – kifejezetten ígéretesnek tűnt, idén már ő is csak négy meccset kapott (ebből hármat még a szezon elején, szeptemberben), szemmel láthatóan Mátéfi az ő beépítéséről is lemondott. És akkor Gera Szimonetta sok vitát kiváltó, 2012-13-ban sikeresen induló, majd 2014 tavasza után szokatlan gyorsasággal lehanyatló újvárosi pályafutásáról még nem is beszéltünk…
Ács Anna két éve igazolt Dunaújvárosba az ETO-ból, ahol utolsó évében a junior bajnokságban és az NB I/B-ben is a győriek legjobb góllövője volt. Ráadásul ő olyan balkezes játékos, aki – alkatánál fogva – átlövésekből és betörésekből egyaránt képes eredményes lenni, ami a jobbátlövő poszton ritkaságnak számít. Dunaújvárosban az első évben még néha beküldték őt felnőtt mérkőzéseken a félidők végén öt-hat percre, de az idei szezonban teljesen eltűnt, és február óta Mátéfi már nem is nevezte őt (bár azért ott volt a meccseken a csapattal a lelátón). Tavasszal a másodosztályban, a Pénzügyőrben lépett pályára néhányszor, de egy idő után már ott sem. Kevés fiatal tehetség tűnik el két év alatt nyomtalanul, de az ő esetében sajnos valami ilyesmi történt…
Az utóbbi években a Siófok fiatal játékosai közül többen is rendre a junior bajnokság góllövőlistájának élén végeztek: Varga Nikolett három éve, Schneider Éva pedig tavaly volt az NB I junior legjobb góllövője, Termány Rita és Polics Tímea pedig az NB I/B-ben (kettős igazolással) szerepelt ugyanilyen jól. 2012-ben el is kezdték őket beépíteni a felnőtt csapatba, vagy legalábbis úgy tűnt: abban a szezonban Varga Niki a felnőtt csapat negyedik legeredményesebb góllövője lett 62 góllal (28 meccsen) és Schneider Éva is lőtt 26 meccsen 27 gólt. A következő évben aztán minden megváltozott: Varga Niki hét gólt lőtt az egész idényben, Schneider Éva pedig 24 meccsen nyolcat (idén 28 meccsen már csak négyet). A Siófok ekkor már inkább túladni igyekezett a fiatal játékosain: Varga az MTK-ba igazolt, Termány Ritát kölcsönadták a Szegednek, Schneider Éva és Polics idén kettős igazolással gyakorlatilag az NB I/B-be szorult ki (ahol egyébként most is nagyon jól szerepeltek, Schneider húsz meccsen lőtt 131 akciógóljával az NB I/B Nyugat legjobb góllövője lett, ha a mérkőzésenként lőtt gólok átlagát nézzük). Természetesen a másodosztályban és a junior-bajnokságban mutatott jó, sőt kiváló szereplés sem garancia arra, hogy valaki az NB I felnőttben is megállja majd a helyét, de a Siófok utánpótlás játékosai erre esélyt sem kaptak: Lukács Viktória, Szekerczés Luca, Such Nelly, Dajka Betti vagy akár Drávai Gyöngyi 2012-es és 2013-as leigazolása véget vetett a siófokiak csapaton belüli jövőjének. A Fradiból kölcsönvett fiatal játékosok az egyedüliek, akik az utóbbi két szezonban megfelelő játékidőt kaptak, és ők valóban fejlődtek is. Jó kérdés, hogy a Siófok saját játékosai meddig jutottak volna, ha hasonló lehetőséghez jutnak…
Termány Rita 2012 október végén érkezett a Siófokba az NB I/B-ből, egy olyan időszakban, amikor a klub helyzete éppen nem volt a legjobb (az edző Imre Vilmos és két játékos is ezt megelőzően távozott, fizetési problémák miatt). „Álmomban sem gondoltam volna, hogy sikerül NB I-es játékosnak lennem” – mondta az első siófoki meccse előtt, de az NB I-ben sem akkor, sem később nem kapott igazából lehetőséget. Edzők jöttek és mentek, de Termány Rita leginkább csak a kispadon ült, illetve a junior bajnokságban próbálhatta ki magát. Végül idén februárban kölcsönadták az NB I-es sereghajtó Szegednek, és ennek meg is lett az eredménye (előtte Siófokon a felnőttben tíz meccsen egy gólt lőtt, utána Szegeden 11 meccsen mindjárt 39-et). Két és fél év a junior bajnokságban egy tizennyolc éves játékosnál sosem vezet jóra, az itt elvesztegetett idő Termány Rita játékán is látszik, összjátékban, támadásban és védekezésben is van mit behoznia azokkal a saját korosztálybeli játékosokkal szemben, akik már egy ideje a felnőttben is szerepelnek (itt elég ha Walfisch-ra gondolunk). Ősztől Termány mindenesetre az Újvárosban játszik majd, és csak remélni lehet, hogy nem az NB I/B-ben…
Fehérváron szinte az egész alapszakaszban komoly gondot okozott az, hogy a belső posztokra megfelelő számban állítsanak játékosokat, és ez a helyzet – gondolhatnánk – jó alkalom arra, hogy a csapat utánpótlás játékosai megmutassák, mit tudnak… De ez nem ilyen egyszerű. Négy-öt évvel ezelőtt még nem így volt, de mostanára a Fehérvárnak alig van olyan utánpótlás játékosa, akit a felnőtt csapatban akárcsak vészhelyzetben is pályára küldhetne, olyannyira, hogy idény közben a dunaújvárosi kézilabda akadémiából hoztak egy balátlövőt, aki aztán a rájátszásban rövidebb időre néhány alkalommal pályára is lépett. Azok a fiatalok, akik a Fehérvárban a felnőtt csapatban is számításba jöhettek, a széleken játszanak, ott viszont nem voltak létszámproblémák. Becséri Kitti például nagyon jól teljesített ősszel balszélen, voltak fontos meccsek ahol irányító feladatokat is jól oldott meg, és középről is többször betalált. Idén ennek ellenére jóval kevesebb lehetőséget kapott, a Fehérvár még Kazai Anita januári sérülése után is a japán balszélsőt, Tanabét preferálta inkább. Becséri Kitti a szezon végén be is jelentette, hogy ősztől már az NB I/B-ben, a Vasasban fog játszani.
A jobbszélső Májer Krisztina először a 2014-es junior-világbajnokságon hívta fel magára a figyelmet, ahol teljesen egyenértékű cseréje volt Lukács Viktóriának, aki idén a Fradiban már alapembernek számít, és a felnőtt válogatottba is bekerült. Májer Kriszta van olyan tehetséges, mint ő (alkatában is hasonlít rá), ha ugyanannyi játéklehetőséget kapott volna, akkor jó eséllyel már ő is ugyanott tartana. Ettől azonban messze vagyunk, hiába bizonyított a korosztályos vb-n egy éve, a mostani szezonban leginkább csak a kispadot koptatta. Persze nem segített rajta az sem, hogy a Fehérvár új edzője előző csapatától csak egy játékost hozott magával, éppen egy jobbszélsőt. Jó balkezes szélsőből azonban nincs sok, Májer Krisztina előtt még most is ott a lehetőség, Fehérváron vagy máshol…
Debrecenben a fiatal játékosok közül elsőnek Pásztor Bettit érdemes említeni, akinek idei visszatérése az alföldi városba – ő annak idején Debrecenből indult, de hosszú ideig az ETO játékosa volt – nagyszerűen sikerült. Már az első hazai meccsen, a Vác ellen kiválóan védett, később, Lajtos Nóra előbb ősz végi, majd tavaszi kiválása után gyakorlatilag egyetlen kapusként rendre jó, többször kiváló teljesítményt láttunk tőle a pályán. Az ő idei bajnoki éve újabb példája annak, hogy fiatal játékosok akkor teljesítenek igazán jól, ha tudják, hogy egy posztot egymaguknak kell megoldani, és ott teljesen az övék a felelősség.
Balátlövő poszton Siska Pálmának sem volt igazából riválisa, ennek ellenére az idei éve felemásan sikerült, a tavaszi meccseken sokkal meggyőzőbb volt, mint ősszel. Ő az, aki átlövésekből, betörésekből, közbelövésekből, indulásokból egyformán eredményes tud lenni, asszisztokban is jó, és védekezésben sem kell cserélni. Sok fiatal játékosról mondjuk, hogy „ha lehetőséget kapnának, hamar kiderülne, hogy valójában mire is képesek”. Siska Pálma esetében ez nem így van, róla ezt már tudjuk, mert ő volt az, aki három éve, 2012 elején – amikor a Loki a felnőtt bajnokságban gyakorlatilag a junior csapatával tudott csak kiállni – elöl és hátul is kiválóan játszott, szinte egymaga vitte a hátán a csapatot két hónapon át. Most már csak erre a formára kellene újból rátalálnia Debrecenben, persze már nincs rajta akkora felelősség… Lehet, hogy egy újabb kihívás ki tudná ezt hozni belőle.
Bárány Krisztina pályafutása az utóbbi években nem volt éppen zökkenőmentes. A győri nevelésű, rendkívül magas balátlövő 2013 júliusában az U19-es válogatott egyik legjobbja volt az Európa-bajnokságon: abban a csapatban ő volt az egyetlen kilenc méterről veszélyes átlövő, és nagyban neki köszönhetjük azt, hogy ezen az Eb-n végül ezüstérmet szereztünk. Utána egy évet az NB I-ben, Egerben kézilabdázott, és ott is jól ment neki a játék. Ezt követően a tavaly nyári U20-as vb már nem sikerült, és idén Debrecenben sem tudott bizonyítani. Egyre kevesebb játékidőt kapott, azt is egy idő után már csak védekezésben, így aztán a szezon második felére teljesen leépült. Csak találgatni tudunk, hogy ez miért történt így: kívülről mindenesetre úgy tűnik, hogy ő egy zárkózott személyiség, és ezért eleve nehezebben találja meg a helyét egy új helyen, mint mások. Gólerős jobbkezes átlövő, ráadásul olyan, aki védekezésben is jól használható viszont eleve nincs sok, ezért nem lenne jó, ha elkallódna.
Békéscsabán ebben az évben Gávai Szonja lett a csapat első számú balszélsője, most először. Ezen a poszton idén ő volt az NBI egyik legjobbja, nemcsak szélen, hanem kettes védőként és alkalmanként irányítóként is szerepet kapott, ezen kívül ő lett saját csapatának harmadik legjobb góllövője (Szabó Valériával együtt), a két légiós után. Sikeres felnőtt bajnoki évet zárt Walfisch Mercédesz is. Igaz, ő a tavalyi rájátszásban és utána a nyári U20-as vb-n is bizonyított, ezért ez már nála sem annyira meglepetés. A teljesítménye idén azért erősen ingadozott, volt amikor huszonhárom gólt lőtt egymás után két meccsen, és volt amikor csak hármat, de legalább bőven kapott lehetőséget, és védekezésben is javult a játéka.
De ez csak a történet egyik fele… Tavaly nyáron nem kevesebb, mint tíz fiatal játékossal kötött profi szerződést a Békéscsaba, ők mind a 2013/14-es junior bajnok csapatból kerültek fel a felnőttbe. Ezt látva sokan azt gondolták, hogy ez az év a fiatal játékosok éve lesz, de ez hiú reménynek bizonyult. A fiatalok csak és kizárólag a széleken jutottak lehetőséghez: Diószegi Nikolett és Kovács Anett azért, mert jobbszélen eleve nem is volt felnőtt játékos, Török Gabriella és (később) Mézes Laura balszélen pedig azért, mert Gávai Szonja tavasszal megsérült és helyette kellett valakit találni. A belső posztokra felhozott játékosok (Gidai Eszter, Mihálffy Adrienn, Tóth Kata, Borbély Márta) meccsenként perceket ha kaptak, ezt leszámítva a kispadon ültek végig. Az alapszakaszban, amikor egyértelmű volt az eredménykényszer, ez még érthető is valamelyest, de a tét nélküli rájátszásban, ahol a csapat végül egyetlen meccset sem tudott megnyerni, bőven lett volna alkalom a fiatalokat pályára küldeni. Ez azonban nem történt meg, és most utólag úgy tűnik, hogy a Békéscsaba csak azért vágott neki a bajnokságnak ennyi fiatal játékossal, mert ez volt a legolcsóbb megoldás.
A Vác első számú kapusa, Triffa Ágnes tavaly júniusban váratlanul Dunaújvárosba távozott, és ezzel egy igazi sikertörténet vette kezdetét: a helyére lépő Bíró Blanka ugyanis az idei bajnoki év nagy felfedezettje lett, aki nem csak a Vác felnőtt csapatában, hanem a válogatottban is bizonyított (és ő lett a 2014-es év junior játékosa is az MKSZ szavazásán). Bíró már két éve, a dániai U19-es Eb-n is parádésan védett, és most hogy Vácon gyakorlatilag egyedül maradt ezen a poszton, teljes mértékben fel tudott nőni a kihíváshoz.
Hámori Konszuéla idén már a felnőtt csapatban is rendszeresen kapott játékidőt jobbátlövőként (meccsenként általában húsz percet); jobbkezesnek ez egy kifejezetten hálátlan poszt és Hámorit dicséri, hogy ezt a feladatot nagyon jól meg tudta oldani, ráadásul úgy, hogy ő nem is egy klasszikus átlövő, inkább egy nagyon jól egy-egyező játékos, aki ezen kívül még jól lát a pályán, a helyzetfelismerő képessége is elsőrangú. A saját korosztályában – Tóth Gabriella mellett – ő volt a felnőtt bajnokság legjobb játékosa belső poszton ebben az évben.
A váci utánpótláscsapatok már néhány éve az élmezőnybe tartoznak, tavaly ők voltak az NB I ifjúsági bajnokai, ezért nem meglepő, hogy a felnőtt csapatban több fiatal játékos is kapott több-kevesebb lehetőséget.
Konkoly Csaba szeptember végén történt távozása után ez a folyamat még hangsúlyozottabbá vált, a Vác külföldi légiósai és a korábban az ETO-ból és más klubokból érkező játékosok háttérbe szorultak. Balszélen Szondi Zsófia elébe került Pelczédernek, jobbszélen a váci nevelésű Hansághy sokkal több időt kapott, mint a Fradiból igazolt Katona Flóra, belső poszton Hámori Koni szorította ki Virág Noémit (akit félév után Franciaországba adtak kölcsön). A kapuban pedig az ETO-ból kölcsönbe kapott Balog Judit gyakorlatilag szóhoz sem jutott (persze Bíró Blanka cseréjeként eleve nem volt könnyű dolga). Így aztán – nem utolsósorban Ottó Katalinnak köszönhetően – idén a Vác volt az a különleges hely, ahol a saját nevelésű utánpótlás játékosok következetesen előnyt élveztek a más klubokból érkezett fiatalokkal szemben (ennek inkább az ellenkezője a gyakori). Persze nyáron új, külföldi edző jön, és ki tudja, hogy ez a tendencia folytatódik-e majd…
Pelczéder Orsolya első NB I-es felnőtt csapatában, a Veszprémben két évet töltött el, kezdetben
Schatzl Nadine cseréjeként, később már első számú balszélsőként. A második éve olyan jól sikerült, hogy 2014-ben leigazolta őt a Vác. Konkoly Csaba menesztését követően, októbertől aztán egyre kevesebb lehetőséget kapott, a szezon második felében meccsenként már csak 10-12 percet, ezért a bajnoki év végére teljesen leépült, a játékára rá sem lehetett ismerni. Végül 28 meccsen 14 gólt lőtt összesen (egy évvel ezelőtt a Veszprémben még ötször annyit, 71-et). Pelczéder Orsinak ez az éve jól példázza azt, hogy egy váratlan edzőváltozáson mennyi minden múlhat…
A Mosonmagyaróvár köztudomásúan az ETO-ból (és az idei szezonban már nemcsak az ETO-ból) érkezett fiatal játékosok csapata, közülük nem kevesebb, mint huszonegyen 1992-es vagy későbbi születésűek. Így aztán náluk nem az a kérdés, hogy a fiatalok játéklehetőséghez jutnak-e, hanem az, hogy ezt mennyire hatékonyan tudják kihasználni. Mosonmagyaróvárra idén rengeteg új játékos érkezett, a felnőtt csapat kétharmada kicserélődött, év közben is új emberek jöttek, az alapszakasz után az edzőt is lecserélték és most, szezon végén a csapat fele eligazol. Zűrzavaros bajnoki éven vannak túl, a kevesebb talán több lett volna, mert hiába voltak ilyen sokan, a gólok majdnem egyharmadát, 31%-át ketten lőtték (Tóth Gabi és Dombi Luca), a többieknél a meccsenkénti két és fél gólos átlag már jónak számított az alapszakaszban. A balátlövő poszton ráadásul két délszláv légiós lőtte ezeket a gólokat, bár ha valahol, hát balátlövőben sokkal inkább fiatal magyar játékosoknak kellene lehetőséget adni egy fiatalokból álló csapatban. Mosonmagyaróváron Tóth Gabi mellett a Békéscsabából igazolt beálló, Dombi Luca és a balszélső Hajtai Vanessza mondhatja el a mezőnyjátékosok közül hogy sikeres szezont zárt, a többiekből Róth Kálmán próbált, de végül csak nem tudott ütőképes csapatot összerakni.
Vesztergombi Dalma két éve, az U17-es kvalifikációs tornán hívta fel magára a figyelmet, amikor a macedónoknak egyetlen meccsen mindjárt tizenkét gólt lőtt. Rögtön le is igazolta őt a Veszprém, és 2013 szeptemberétől már ott játszott; általában a mérkőzések 40. percében került pályára, óramű pontossággal. Legalábbis az alapszakasz végéig, mert utána mintha elvágták volna: március közepét követően már egyetlen Veszprém meccsre sem nevezték, se a felnőttben, se a juniorban, se máshol. Ezután a saját csapata bajnoki meccseit is csak a lelátóról nézhette… Ennek a mellőzésnek az oka a hírek szerint az volt, hogy Vesztergombi bejelentette Róth Kálmánnak, hogy a szezon végén másik csapathoz fog igazolni. Ebből végül nem lett semmi, és 2014 őszén Vesztergombi még mindig a Veszprém (vagyis már a Mosonmagyaróvár) játékosa volt, igaz, most sem nevezték egyetlen NB I-es meccsre sem. November közepén aztán kölcsönadták a Vácnak, ahol csak kétszer lépett pályára, majd a decemberi bajnoki szünet után abbahagyta a kézilabdázást az NB I-ben, és idén tavasszal már csak az NB I/B-ben játszott kettős igazolással. Így alig másfél év alatt visszakerült a másodosztályba, igaz, a legújabb hírek szerint nyáron visszakerül majd a másodosztályból a Mosonmagyaróvárba, ahol most egy másik, új edző mellett bizonyíthat…
Az MTK ebben a szezonban tapasztalt, több csapatban kipróbált játékosokra épített, a fiatalok – akikből nem volt sok – kettős igazolással inkább az NB I/B-ben játszottak, de voltak olyanok közöttük, akik egy félév után át is igazoltak oda. Horváth Dóra leginkább védekezésben kapott szerepet, Kovács Gréta jobblövőben játszott öt-tíz perceket, Fekete Bozsana – aki két éve még balátlövőként az MTK legjobb góllövője volt, meccsenként majdnem ötgólos átlaggal – tavasszal Balog Bea kiválása után balszélsőként jutott lehetőséghez. Így végül 28 gólt lőtt 26 mérkőzésen; valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy a képességeit nem igazán használták ki idén az MTK-ban.
A Szeged külföldi légiósokban bízott egy ideig, november végén aztán hirtelen megvált tőlük, a fiatal játékosok igazából ezt követően kaptak lehetőséget. Csoknyai Nórát például már nyáron leigazolták, de a játékengedélyét csak november végén kérték ki a szövetségtől, a külföldiek elvonulása után. Ekkor érkezett Termány Rita is Siófokról, aki itt végre valahára 40-45 perceket játszhatott balátlövőként. Elöl több lehetőséget kapott Aron Andrea, aki az ETO-nak mindjárt hét gólt lőtt januárban. De a fiatalok közül leginkább Gulyás Vanda bizonyított. Ő az ETO-ból (vagyis a Veszprémből) érkezett, és a szerb Lojpur távozása után a Szeged első számú beállósa lett. Ezen a poszton tavasszal aztán nagyon jól teljesített, olyannyira, hogy szeptembertől már az Érdben fog játszani. Ha nincs ez a szegedi kitérő, Gulyás aligha tudott volna felsőházi csapatba igazolni 2015-ben.
Zárszóként feltehetjük az ilyenkor szokásos kérdést: Milyen bajnoki évünk volt? Kapusposzton, beállóban és jobbszélen is bizonyítottak idén fiatal játékosok az NB I-ben, balszélen meg egyenesen a bőség zavarával küzdünk, ami nem is meglepő, tekintve hogy az utánpótlásból érkező irányítók java része első felnőtt csapatában ezen a poszton köt ki. Három fiatal balszélsőnk is felnőtt válogatott szinten teljesít már, ráadásul közülük Gávai Szonja és Korsós Dorina inkább a „balszélső extrákkal” kategóriába sorolható, mindketten tudnak irányítani és kettes poszton (Gávai) illetve zavaróban (Korsós) védekezni. Az átlövők esetében kevésbé jó a helyzet, fiatal irányító pedig már jópár éve nincs a felnőtt bajnokságban, a jelenlegi NB I-es csapatokban 1990-es vagy korábbi születésű játékosok irányítanak (kivétel persze a Mosonmagyaróvár, ahol Tóth Gabit ebben az évben legalábbis megpróbálták átképezni erre a posztra). Továbbra is a széleken találjuk a legtöbb fiatal játékost, a balkezesek is némi előnyt élveznek (belőlük eleve kevesebb van), de balátlövőben és irányítóban óriási a lemaradás.
Persze az sem mindegy hogy ki melyik csapatban kapja meg a lehetőséget, vannak, akik az új kihívások helyett a biztos játékidőt választják, és inkább maradnak a régi, kipróbált helyükön, még akkor is, ha szakmai szempontból ideje lenne továbblépniük. Ezek az újabb lépések persze kockázatosak, de elkerülhetetlenek. Jó lenne, ha a magyar bajnokságban minél több ilyen vállalkozó szellemű kézilabdázó lenne, és minél több csapat lenne fogadókész velük szemben. Itt is kettőn áll a vásár, a feladat nem egyszerű, de ugyanakkor elkerülhetetlen, ha hosszabb távra tervezünk előre.
Dán Róbert
