A ferencvárosi Olekszandr Zubkovot is kezdőként bevető (majd 13 perc után, sérülés miatt elveszítő) Ukrajna az első félidőben nem igazán tudta tartani a hollandok által diktált tempót, de sorra kimaradtak a hazai lehetőségek. Vagy épp ott volt a sokáig ihletett formában védő Dinamo Kijev-hálóőr, Georgij Buscsan, aki komoly bravúrokkal és mentésekkel tartotta meccsben csapatát.
A fordulás után aztán a hazaiak csapatkapitánya, a liverpooliból lett párizsi, Wijnaldum már betalált: Dumfries beadását Buscsan csak kiütni tudta, a kipattanót pedig 15 méterről a jobb felső sarokba lőtte a holland középpályás (1-0). Néhány perccel később jött a második holland gól is, megint Dumfries főszereplésével, aki átgyötörte a labdát a védőkön, majd Weghorst vágta a hálóba a lepattanót. Némi videózás is volt, de végül – jogosan – megadták a találatot (2-0).
Ekkor nagyon úgy tűnt, mindent eldőlt, de másként gondolták az ukránok, akik szinte a semmiből, a 76. percben szépítettek. Yarmolenko 20 méterről lőtt parádés gólt a jobb felső sarokba (2-1). Sőt, három perc elteltével jött a nem várt egyenlítés is: Malinovskij szabadrúgása után Jaremcsuk fejelt a holland kapuba (2-2).
De hogy a fordulatoknak ne legyen vége, arról Dumfries gondoskodott. A PSV szélsője Aké beadása után bólintotta a kapuba a mindent eldöntő találatot (3-2). Hollandia az osztrákokkal együtt győzelemmel kezdett az Európa-bajnokság C-csoportjában.