Hollandiából érkezett új középpályás a Puskás Akadémiához – HIVATALOS

Új játékos érkezését jelentett be a Konferencialiga selejtezőjében versenyző Puskás Akadémia együttese…

(Photo by Pieter van der Woude/BSR Agency/Getty Images)

A Puskás Akadémia hivatalos oldalán tudatta, hogy három éves szerződést kötött a holland bajnokságban (Eredivisie) szereplő Groningen középpályásával, Laros Duartével.

A 27 éves védekező középpályás egész eddigi pályafutását Hollandiában töltötte. Duarte a Sparta Rotterdam akadémiáján nevelkedett, majd a profik közt a Jong PSV-ben debütált, később visszatért a Spartához, legutóbbi csapatát 2021 óta erősítette. A rutinos labdarúgó az elmúlt években 89 találkozón szerepelt a holland élvonalban.

Duarte az előző szezont a másodosztályban töltötte a Groningen soraiban, a feljutást kiharcoló együttesben 23 mérkőzésen öt gólt és négy gólpasszt regisztrált.

A középpályás a korosztályos válogatottakban holland nemzeti színeket képviselte, idén azonban a Zöld-foki Szigetek felnőtt válogatottjában debütált.

  fociclub

A Hollandiából érkezett új középpályás a Puskás Akadémiához – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.