Holyfield és Valuev májusban Budapesten csap össze?

holyfield_valujev.jpg

Győry József, a UBC alelnöke hivatalosan is megerősítette a Bors információját, mely szerint az amerikai sztárbokszoló, Evander Holyfield és az orosz Nyikolaj Valujev hazánkban csapna össze.

A terv röviden megfogalmazva is izgalmasan hangzik: májusban a Papp László Sportarénában két korábbi nehézsúlyú ökölvívó-világbajnok, Evander Holyfield és Nyikolaj Valujev mérkőzne meg egymással.

Lapunknak mindezt Győry József, a UBC profi ökölvívó szervezet elnöki jogkörű alelnöke, európai elnöke is megerősítette. Elmondása szerint két menedzseriroda és az öklözők menedzsmentjei dolgoznak a meccsen.

 – A Rainbow Promotion régóta együttműködik az amerikai Five Stars-al és Holyfield stábjával, no meg a Valujevet képviselő Sauerlanddal – mondta Győry, aki azért aláhúzta: ahhoz, hogy a két klasszis valóban Budapesten püfölje egymást, több feltételnek kell még teljesülnie. A legfontosabb, hogy májusig mindkét bokszoló szerezzen VB-övet valamelyik világszervezetnél.

A Rainbow magyar képviselője amúgy Kelemen Dániel, aki komoly részt vállal a szervezésben.
– Szerintem Holyfield a WBF-övet veszi célba, Valujev pedig a WBA, az IBO vagy az IBC világbajnoka akar lenni. Ha sikerül, jöhetnek Budapestre.Győry József

Győry közölte, egy ilyen mérkőzés finanszírozására Magyarország egyedül képtelen, de ha valóban e két bunyós ringbe lép, úgy az amerikai tévéállomások biztosan kedvet kapnak a közvetítéshez, és a gyakorlatnak megfelelően asztalra teszik a rendezési költségek 75 százalékát.

Amennyiben kettejük pesti meccse minden szempontból sikeres, úgy nem kizárt, hogy Holyfieldet nem csak egyszer látjuk Budapesten!
– A menedzsmentje három 2010-es találkozót tervez. Ha az első, májusi meccs sikeres lenne, akkor a terveik szerint júliusban és októberben is magyar ringben bokszolhatna az amerikai.

XLsport – Forrás: Bors napilap

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.