A Spanyolországban zajló férfi kézilabda világbajnokság keddi játéknapján került sorra az első, igazán komoly ütközet, amelyben a horvátok voltak a mieink ellenfelei. Ez volt az a hatvan perc, amitől előzetesen sem lett volna szabad sokat várnunk, és amelyen ez a valószínűség be is bizonyosodott. A horvát válogatott ugyanis kétséget kizáróan jobb erőkből álló, jobb csapat, mint a mienk. Jómagam azon sem csodálkoznék, ha akár a Vb-döntőig is elmenetelnének!
Mégis, miben voltak jobbak déli-délnyugati szomszédaink? Ha röviden akarok válaszolni, akkor mindössze ennyit kell leszögezni: a kapusteljesítményt leszámítva mindenben. Viszont bármilyen csodásan is véd – immár ismételten! – a szegedi Mikler Roland, ha előtte nem megfelelő hatásfokkal söpröget a védelem, akkor onnan kezdve nincs miről beszélni. Márpedig a védelem teljesítményét nehéz egyértelműen dicsérni, a mutatott lelkesedést és az akaratot ennek ellenére is egyértelműen pozitívumként kell kiemelni.
Amiben a legjobbak voltak a horvátok, az a gyors indítás, a lerohanások. Cupic volt a vezér, de a többiek is villámgyorsan indultak, s bizony a mieink többször is lemaradtak.
