Húsvétkor is hoz tojáslabdát a nyuszi

A Renegades az Enthroners vendége lesz, a Gladiators pedig az Eagles otthonába látogat a FEZEN Divízió I-ben.

Nagy harcra lehet számítani mind Budapesten, mind Székesfehérváron, hiszen az egyik együttesnél a győzelmi széria folytatódik, és ezzel már elméletileg biztos lesz a középszakaszban a részvétel. A másik alakulatnál pedig az újabb vereség a továbbjutás esélyét nehezítené meg.

Az Eagles védelem nem volt túl acélos legutóbb, 48 pontot engedett

Az Eagles védelem nem volt túl acélos legutóbb, 48 pontot engedett

A Budapest Eagles legutóbb kikapott a Fehérvár Enthroners-től. Sokáig egy adok-kapok küzdelmet vívtak akkor a felek, de végül az utolsó negyedben a Koronázók eldöntötték a találkozót. Boda Gábor vezetőedző azzal magyarázta a vereséget, hogy edzői oldalon sok volt a hiba. Elképzelhető. Viszont egy remekül felépített offense és egy erős defense várja majd a Gladiátorokat a fővárosban, amelyet a holt szezonban még importokkal is megerősítettek a Sasok. Ők biztosan meghatározó szerepet fognak betölteni a szombati összecsapáson és nem szabad elfelejteni a Dunaújvárosból érkezett játékosokról sem.

A Gladiátorok pajzsa erős volt, csak a kardot kell még élezni

A Gladiátorok pajzsa erős volt, csak a kardot kell még élezni

A Gladiators az első meccsén meglepő vereséget szenvedett a Budapest Cowbells 2 vendégeként. Talán, ami még meglepőbb, hogy a támadósor pontot sem tudott feltenni az eredményjelzőre. Azonban sérülés miatt is sok hiányzóval kellett számolnia Szűcs Botond vezetőedzőnek, illetve Koncz Dávid személyében új irányító is hívja a playeket, aki még talán küszködött az első meccs drukkjával. Ami viszont pozitívum, hogy a védelem még a tavalyinál is jobb lett. Ez lehet a kulcsa a sikernek, de úgy hírlik, hogy a Gladiátoroknál több sérült is újra játékra jelentkezik.

Fotók: Enthroners facebook, Váradi Barna és Király Etelka

Boda Gábor, a Budapest Eagles vezetőedzője: Mindenképpen győzelmet szereznénk, az elrontott rajtunk után. Ehhez viszont nagyon össze kell kapnunk magunkat. Nagyon sokat foglalkoztunk a Gladiators-zal és azzal is, hogy a múltkori edzői hibákat is kijavítsuk. Bár meglepett a Gladiátorok veresége a Cowbells 2 ellen, én úgy gondolom, hogy ez egy csalóka képet mutatott róluk. Sok hiányzójuk volt és az irányítójuk is új. Nagyon oda kell figyelni rájuk.

Szűcs Botond, a Gladiators vezetőedzője: Nehéz helyzetbe hoztuk magunkat az első meccsel. Emiatt minden összecsapásra még erősebben készülünk. Fontos, hogy a támadósorunk összeálljon, arra figyeljünk, amiben jók vagyunk, és ne adjuk el a labdát. Szép lassan térnek vissza a sérültjeink is, ez furcsa helyzet, mert ahogy halad előre a szezon úgy bővül a keretünk is. Az Eagles erős csapat HFL edzett játékosokkal, nagyon kemény összecsapásra számítok.

Budapest Eagles-Gladiators
Időpont: április 15. (szombat), 15.00
Helyszín: Építők Sporttelep (Budapest, Vajda Péter utca 38.)
Belépő: 500 Ft

 

Nagy csatát hozhat a Fehérvár Enthroners és a Miskolc Renegades párharca ezen a hétvégén, hiszen mindkét együttesnek erős importjaik vannak, illetve mindketten győztek első meccsükön.

Antonio Roane (labdával) fenomenálisan teljesített első meccsén

Antonio Roane (labdával) fenomenálisan teljesített első meccsén

A Koronázók jó és ponterős játékkal rukkoltak elő az Eagles elleni szezonnyitón. Az biztos, hogy irányítójuk, Erős Márk remek formát mutatott az első találkozón, nagyon jól működik együtt az elkapókkal. Mellette az importok is remekül teljesítettek, Antonio Roane 3 futott touchdownja magáért beszél. Védelemben viszont van még hova fejlődnie az Enthroners-nek, hiszen a Sasok ellen sok pontot kaptak. Pál Tibor Kornél vezetőedzőnek volt ideje felkészíteni csapatát a borsodiak jelentette veszélyre.

Khalid Alit (labdával) egy erős, Renegátokkal teli fal segíti

Khalid Alit (labdával) egy erős, Renegátokkal teli fal segíti

A Miskolc Renegades négy, az Egertől kölcsönkapott importja is nagy erőt képvisel. A Budapest Cowbells 2 ellen azonban megszenvedtek a győzelemért annak ellenére, hogy a 37-13-as különbség magabiztos sikert mutat. A Renegátok offensének Khalid Ali és Anthony Green Jr. egyértelműen nagy löketet adott, a védelmet pedig Chris Murray és Chris Hall izmosítja. Persze izom már ezelőtt is volt, hiszen a Renegades játékosok a fizikumukról híresek.

Fotók: Enthroners facebook, Váradi Barna és Király Etelka

Pál Tibor Kornél, a Fehérvár Enthroners vezetőedzője: Egy forduló elteltével a két veretlen csapat ütközik meg. Láttuk, hogy a Renegátok erős futógépezettel rendelkeznek, ezt kell megállítanunk vasárnap, hogy győztesen hagyhassuk el a FIRST fieldet. Nem lesz egyszerű, de a feladat adott. A másik fontos tényező, hogy a hibáinkat is ki kell venni a játékból, mert az első meccsen ebből túl sok volt. Várjuk a találkozót már nagyon. Fegyelmezett, tudatos, kemény játékra lesz szükség. Remélem, húsvét vasárnap is ismét rengetegen látogatnak ki hozzánk. Biztosan egy jó csata lesz.

Phillip Hilderbrand, a Miskolc Renegades vezetőedzője: Három hetünk volt arra, hogy felkészüljünk. De egy kicsit aggódom, mert kedden volt az első normális edzésünk. Az Enthroners egy erős csapat. Jó az edzőjük és az importjaikkal, valamint az idén igazolt magyar játékosaikkal egy ütőképes keretük van. Hasonlóak vagyunk mi is, de az edzéslátogatottsággal gondok vannak. A csapatunk egy részén osztozunk, így pár embernek két rendszerben kell tudniuk játszani. Viszont én bízom a srácainkban. Sokukkal a CEI Interliga óta együtt dolgozom, így már több évnyi tapasztalat és munka van mögöttünk. Nagyon várom már a találkozót, ha mindenki megtanulja a playbookot és meg tudja valósítani a pályán, akkor szoros csatát vívunk az Enthroners-zel idegenben, egy remek közönség előtt.

Fehérvár Enthroners-Miskolc Renegades
Időpont: április 16. (vasárnap), 15.00
Helyszín: THE FIRST (Székesfehérvár, Takarodó út 3.)
Belépő: ingyenesfezen_DIV_I_transparent-1

Forrás: http://mafsz.org – RSS