Húsz meccs után leváltották a Fradi korábbi edzőjét – hivatalos

A hivatalos oldalán jelentette be az indiai első osztályú Chennaiyin FC,

hogy már nem László Csaba az együttes vezetőedzője, vele együtt pedig távozott a szakmai stábja is.

A kétszeres bajnokcsapat tavaly nyáron nevezte ki élére a magyar szakembert, akinek az irányításával a 8. helyen végzett a Chennaiyin a 11 csapatos bajnokságban, így a vezetők úgy döntöttek, hogy nem Lászlóékkal képzelik el a jövőt, hiszen a szezon előtt a rájátszás kiharcolása, tehát az első négybe kerülés volt a cél.

Korábban írtunk arról is, hogy nem mindennapi körülmények között zajlott az indiai élvonal előző szezonja, miután a koronavírus-járvány következtében az egész bajnokság, mintegy 2000 ember beköltözött egy buborékba Goában fél évre.

We would like to thank Csaba László, Admir Kozlic, Csaba Gábriš and Martin Raška for their contributions last season. We wish them the best for their future!

#AllInForChennaiyin

Közzétette: Chennaiyin FC – 2021. április 10., szombat