Huszonöt ország 280 versenyzője a pécsi egyetemi birkózó-vb-n

image

Huszonöt ország 280 versenyzője érkezett Pécsre, a kedden kezdődő 11. egyetemi birkózó-világbajnokságra, melyen Magyarországot 21 tagú csapat képviseli.

    Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a magyar birkózókra a nevezések alapján az ukránok jelenthetik a legnagyobb veszélyt, mivel a korábbi eredmények alapján az ő csapatuk tűnik a legerősebbnek.
    A magyar együttesben nyolc felnőtt válogatott is helyet kapott, köztük a vb- és Európa-bajnoki bronzérmes, 58 kilós Barka Emese, valamint a 60 kg-osok között Sleisz Gabriella, szabadfogásban az idén újoncként Eb-ötödik, 70 kilós Gulyás Zsombor , kötöttfogásban pedig a háromszoros Eb-győztes, világranglista-vezető, 71 kg-os Lőrincz Tamás.
    A verseny kedden 14 órakor a szabadfogásúak mérkőzéseivel kezdődik, szerdától a nők, csütörtöktől pedig a kötöttfogásúak kapcsolódnak be a küzdelembe. A vb szombatig tart a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokban, a program minden nap 14 órakor kezdődik és 20 órakor ér véget.