Huszti az idén már nem játszhat!

husztiszabolcs.jpg

Huszti Szabolcsot év végéig eltiltották a válogatottól.

A Hannover középpályását a Magyar Labdarúgó-szövetség azért büntette meg, mert a görögök és norvégok elleni Európa-bajnoki selejtezők előtt lemondta a válogatottságot. A hétfői rendkívüli ülésén az MLSZ elnöksége az érintettek álláspontját megvizsgálva azt a következtetést vonta le, hogy Huszti Szabolcs elsősorban a csapattársakat hagyta cserben, ezért december 31-ig nem szerepelhet a nemzeti tizenegyben. „Az eredményekre nem tudunk garanciát vállalni, a csapatot körülvevő morálnak azonban megfelelőnek kell lennie” – indokolta a döntést Kisteleki István, a szövetség elnöke.
Az elnökség arról is határozott, hogy június 21-én Várhidi Péter szövetségi kapitánynak beszámolót kell tartania az eddigi munkájáról, ugyanakkor a felnőtt és az U21-es válogatott mellé az eddiginél profibb stábot kell szerveznie.
Az ülés további fontos napirendi pontja a 2001-es, 2004-es, 2005-ös évekkel kapcsolatos APEH vizsgálat volt, mely összesen 100 millió forint hiányt állapított meg. Az elnökség megállapította, hogy az akkori főtitkár egy személyben felelős az adott időszak gazdálkodásáért. Emiatt az MLSZ-ben eddig nemzetközi igazgatóként tevékenykedő Berzi Sándor munkaviszonyát megszüntetették.

Mobilpress