Amint arról korábban beszámoltunk, Huszti Szabolcs négy évre szóló szerződést kötött az UEFA-kupa-győztes szentpétervári Zenit csapatával. A 38-szoros válogatott középpályás és menedzsere, Vladan Filipovics hétfőn Oroszországba utazik, hogy a szerződést véglegesítsék.
-Szabolcs a 23-as mezben fog játszani, ahogy David Beckham a Real Madridban" – mondta a játékos menedzsere, Filipovics Vladan az NSO érdeklődésére, azt azonban nem árulta el, hogy a középpályás mekkora összegért cserélt klubot.
-A pontos összeget nem árulhatom el, csupán annyit, hogy mától Huszti Szabolcsnak hívják a legdrágább magyar labdarúgót, hiszen a nyáron Halmosi Péterért kifizetett két és fél millió eurónál több mozdult meg az átigazolás kapcsán.-
A világhálón azért számos forrást találni, amelyek alapján nagyjából meg lehet becsülni, mennyit fizettek Husztiért.
A nemzetközi futballvilág átigazolásaival és a hozzájuk köthető pénzmozgásokkal foglalkozó és azokat nyilvántartó transfermarkt.de oldal szerint – amely egyébként elsőként javította Huszti adatlapján a Hannovert Zenitre – a magyar játékos nem döntötte meg Halmosi csúcsát, csak beállította, mivel ő is 2.5 millió euróért váltott klubot.
Husztiért amúgy sem kellhetett – nemzetközi viszonylatban – túl sokat fizetni, hiszen fél év múlva lejárt volna szerződése a Hannovernél.
A magasabb összeg mellett szól azonban, hogy a Zenit már hosszabb ideje kiszemelte Husztit magának – Dick Advocaat, a szentpéterváriak edzője már a nyáron szerette volna megkaparintani.
Mindenesetre bármennyit is fizetett Husztiért a Zenit, a magyar játékos már az oroszok csapatához tartozik, és kedden ő is elutazik a szentpétervári brigáddal a törökországi edzőtáborba.
Ott aztán hamar bebizonyíthatja Dick Advocaatnak, hogy nem volt hiábavaló az érte kifizetett összeg, hiszen három edzőmeccset is lejátszik a Zenit Antalyában. Elsőként szerdán a horvát Slaven Belupo, szombaton a lengyel Lech Poznan ellen lesz felkészülési mérkőzése – a harmadik törökországi találkozóra február 14-én kerül sor az orosz Himki ellen.