Nyolc érmet – közte öt aranyat – szereztek a magyarok az 1000 méteres döntők során az ifjúsági és U23-as kajakosok és kenusok szegedi Európa-bajnokságán.
A délelőtti programban a fiatalabbak versenyeztek, a hazai szövetség tájékoztatása szerint kenu egyesben Vass András, kajak kettesben pedig Kárász Anna és Fónagy Veronika lett aranyérmes. Dobogóra állhatott – mégpedig annak harmadik fokára – kajak egyesben Slezsák István is.
Délután az U23-as korosztályban Csipes Tamara, valamint a Faldum Bereniké, Medveczky Erika kajakos illetve a Kolonics György halála miatt az olimpián is induló Sáfrán Mihály, Sáfrán Mátyás kenus duó lett Európa-bajnok.
"Számítottunk arra, hogy jók leszünk, hiszen ez ideig úgy készültünk, az utánpótlás Eb lesz az év fő versenye a számunkra. Ez a döntő úgy alakult, ahogy elterveztük. Az olimpiai indulás lehetősége nem, de erről nagyon nehéz beszélni… – mondta a szövetség honlapjának Sáfrán Mihály, majd testvére, Mátyás folytatta: – Nem így akartunk kijutni életünk első olimpiájára, de az elkövetkező három hétben mindent megteszünk azért, hogy Pekingben Kolonics György emlékéhez méltóan szerepeljünk C-2 500 méteren."
A nap végén a Dombi Rudolf, Molnár Péter, Dobos András és Hadvina Gergely alkotta kajakos kvartett minimális különbséggel szorult az oroszok mögé, a Nagy Péter, Széles Gábor, Varga Dávid, Németh Gergő kenus négyes pedig harmadik lett.
Vasárnap az 500 méteres finálékat rendezik.
MTI