Nagy durranás év végére! Kecelen megrendezésre került a II. Bács-Team Thai-Box és Ketrecharc Gála.
Szeretjük a kisvárosokban rendezett gálákat. Az utóbbi időben több helyen is megfordultunk, és igazán teltházas rendezvényeket a kisebb városokban láthattunk. Most is megtelt a sportcsarnok Kecelen, ahol a Bács-Team rendezte meg második küzdősport gáláját.
Külön megemlítem, hogy a kisebb városokban mindíg ott látjuk a helyi önkormányzat képviselőit, vezetőit, ami jó előjel lehet a klubok és az önkormányzatok kapcsolatát illetően. Örültünk, hogy Kecel város Polgármestere személyesen vett részt a rendezvényen. A támogatóknak köszönhetően a belépőjegy mellé a nézők egy-egy üveg ásványvizet is kaptak.
Mint azt már a beharangozónkban megírtuk, az ország szinte mindegyik régiójából érkeztek kiváló versenyzők, legendás edzőkkel, vezetőkkel. A Vancsik Nándor által szervezett gála egyik legfőbb érdekessége azonban, a sportcsarnok közepére felállított ketrec volt. Az MMA versenyeken megszokott küzdőtér kellőképpen megalapozta a verseny komolyságát.
25 mérkőzést láthattak az érdeklődők, a mérkőzések szüneteiben bemutatók szórakoztatták a jelenlévőket.
Az első címmérkőzésen az utcai harcos gálákról már jól ismert Ács László, a székesfehérvári Kempo SE versenyzője, Kecskés Balázs (Dozso-Team Pécs) ellen KO-val győzött. Lacika szépen fejlődik, nagyon jó úton jár, hogy ott legyen a legjobbak között.
Vikker Dániel (Bács-Team) aki a Viadalon is harcolt, a kiváló állóharcos Balogh Szabolcsot (Gönczi-Team) győzte le MMA szabályrendszerben, így a keceli közönség már ünneplhette is az első bajnoki övet.
Óriási csatát hozott Bertók Csaba (Pitbull-Team) és Jászka Krisztián (Kunkli-Team) összecsapása, extra menetben végül Jászka Krisztián győzött, ami nagyon megosztotta a ring mellett jelenlévőket. Információink szerint már el is kezdődött a visszavágó szervezése, amit nagy érdeklődéssel várunk.
Jánosi László (Pitbull-Team) és Antal István (Kunkli-Team) összecsapásában a jobb kondícióban lévő Antal István nagyon jó lábmunkával feladásra kényszerítette Jánosi Lacit.
Az este utolsó főmérkőzésén a rutinos Imre zsolt (Bács-Team) kényszerítette feladásra a fiatal Pádár Lászlót (Gönczi-Team) MMA szabályrendszerben.
A Gála egyik legizgalmasabb mérkőzését a Pitbull-Team fiatal tehetsége Zathureczky Zsolt vívta a volt birkózó válogatott Molnár Bálinttal (shoot-Team). Zsolt nagyon felkészülten, jó kondícióban érkezett, és bár az első menetben Bálint nagyon megszorongatta, a második menetben az eddígi mérkőzésein állóharcban jeleskedő Zathureczky Zsolt földharcban győzőtt egy írtózatos fojtástechnikával. Ez a mérkőzés is méltán ott lehetett volna a bajnoki címmérkőzések között.
A gála többi mérkőzésén is látszott a versenyzők jó felkészültsége, igazán látványosak és harciasak voltak a küzdelmek.
A szerkesztőségünk által szervezett 2008-as K3 bajnokság előszeleként a gálán megtekinthettek a jelenlévők egy K3-as összecsapást, ahol Finfera János (Pitbull-team) egyhangú pontozással győzte le a kitűnően felkészült Holik Lászlót (Gönczi-Team), így a K3 történetének első győztesét tapsolhatta meg a közönség.
Gratulálunk a szervezőknek, a támogatóknak, és a résztvevő csapatoknak, a nézők mindent megkaptak ami egy küzdősport gálától elvárható.
A gálán szerkesztőségünk egy gyönyörű kardot kapott ajándékba Vancsik Nándortól, amit ezúton is köszönünk.
XLsport – Ezüstszegi József