November első hétvégéjén kerül megrendezésre az év legrangosabb Kyokushin találkozója, a súlycsoport nélküli Japán Bajnokság. Írásom apropójául több dolog is szolgál. Az egyik, hogy idén ünnepeljük a Kyokushin Karate Világszervezet (IKO )megalapításának 50. évfordulóját, illetve ebben az esztendőben 20. alkalommal emlékezünk meg Sosai Masutatus Oyama, a Kyokushin atyjának haláláról. Az egész esztendő a jubileum jegyében telt, így számos remek világversenyre került már sor.
Az IKO vezetői jól menedzselnek, hiszen minden esztendőben, minimum 2-3, de esetenként 4-5 olyan bajnokságot is tető alá hoznak, ahol a kontinensek összecsaphatnak. A világ legjobb fightereinek elég gyakran van alkalmuk találkozni egymással, így nem szűkülnek be a saját régiójukba. A szakmai fejlődés az ilyen tornák nélkül, ma már szinte elképzelhetetlen. Az ez évi Japán Bajnokság remek alkalmat ad a legjobbak összecsapásaihoz. Ez egy minőségi verseny, ahol szinte csak a top versenyzők mérkőznek majd egymással. A magam részéről, ezt a tornát ,,Elit Világbajnokságnak” neveztem el. A 128-as tábláról induló mezőny mind a négy blokkja ,,halálcsoport”, hiszen elképesztően nagy neveket találunk az összes betű alatt. Ebben a névsorban, akár a legjobb 32-be kerülés is óriási teljesítmény.
A blokk
A mezőny tetejéről, az igen agresszív Shoki Arata (Chiba) indul, aki az elmúlt esztendőben szupernehézsúlyú világbajnoki címet szerzett. Nem annyira képzett, de mázsa körüli testsúlyával és akaratosságával mindenkinek nagy falat lehet. Ebben 32-esben, a 2011-es középsúlyú japán bajnok, Takeyu Takeoka jelenthet még komoly veszélyt a külföldiekre. A blokk (és talán az egész verseny) legnagyobb ásza minden bizonnyal az ukrán Olksandr Ieromenko.
Olksandr Ieromenko
Ieromenko elképesztő formát mutat ebben az esztendőben. A tavaszi idényben egymás után nyert meg két rendkívül rangos tornát, a súlycsoportos Eb-t 90kg-ban, illetve az év második legerősebb versenyét, a nyílt amerikai bajnokságot. Mindkettőt igen határozott teljesítménnyel. Az egyébiránt súlycsoportos japán bajnok ukrán fiú, a karate küzdelem szinte minden szegmensében kiválót képes nyújtani. Komoly kéz és lábsebességgel rendelkezik, igen jól mozog lábon, rendkívül veszélyes minden magasságban. Ehhez ún. ,,gibbon” szerű karok társulnak, így remekül kezeli a távolságokat is. Minden esélye meg van a legjobb 8-ba kerülésre.
Itt találjuk még az egyik személyes kedvencemet, Igor Titkov-ot (idei középsúlyú japán bajnok), a világhírű permi iskola kiváló képviselőjét, a moszkvai Mitsuden dojo 90 kilós bajnokát, Farukh Turgunboev-et, illetve a szintén moszkvai Seiken Dojo, szárnyait bontogató versenyzőjét, az idei Eb. bronzérmes, orosz bajnoki ezüstérmes Ivan Mezentsev-et is.
Tovább is van, ugrás után olvashatod!