Ilyen sem volt még: arany és bronz egy napon!

Történelmi nap volt a csütörtöki: korábban sem Eb-n, sem vb-n nem fordult még elő, hogy egy napon szerezzünk érmet egy férfi és egy női nyíltvízi számban. Márpedig Belgrádban Betlehem Dávid szenzációs versenyzéssel megnyerte az 5km-es távot, majd Fábián Betti elképesztő hajrával bejött harmadiknak a hölgyeknél.

Azok után, hogy Betlehem Dávidnál megtört a jég a belgrádi Eb nyitónapján, és valahára sikerült dobogóra állnia egyéni viadalon is, az ifjú veszprémi valósággal szárnyakat kapott. Bár az olaszoknál és a németeknél is friss és fiatal “vadászkutyákat” engedtek rá a mezőnyre, akik kizárólag erre a távra készültek, az iramot mégis azok diktálták, akik kevesebb mint 24 órával korábban a 10km-en meccseltek.

Az első két körben Rasovszky Kristóf haladt az élen, érződött, hogy az előző napi sérelmeit ússza ki dühödten magából – más kérdés, ez csak annyiban fizetődött ki, hogy az irama szétszaggatta a mezőnyt, nagyjából 7-8 főre redukálva azok számát, akik a végén beleszólhatnak az éremcsatába. (Bár edzője, Szokolai László nem mulasztotta el megjegyezni: “Akármi is lesz a vége, ez egy nagyszerű felkészülés, ilyen iramban végigmenni ezen a távon. Terhelésnek tökéletes.”)

A harmadik körben megindult az előző napi ezüst- és bronzérmes, Marc-Antoine Olivier és Betlehem Dávid (a győztes Paltrinieri csak a 10-et vállalta), és az élre vágtáztak. Kristóf egy ideig próbálta tartani a pozícióját, aztán visszább vonult, ezzel azonban nem járt jobban, mert a másik franciával, Sascha Vellyvel kellett úsznia, aki folyamatosan a testi kontaktot kereste. Ez nagyon nem ízlett Rasónak, az egész helyzet valamelyest le is darálta a hajrára, úgyhogy ő nem tudott visszaszállni a dobogóért folyó harcba.

Elöl bezzeg szenzációs párbaj zajlott Dávid és Olivier között. A francia folyamatosan próbált ellépni tőle, az ifjú veszprémi azonban nem hagyta magát. Hiába lavírozott rutinosan a francia világbajnok, és került az utolsó két bójás fordulónál belülre, Dávid szimplán kompenzálta a sebességével. Azt tudta, hogy a finisben nem fog váll a váll ellen menni Olivierrel, mert tusakodásban a másik jobb – viszont megfogadva Szokolai mester intelmeit (“neked hely is kell, hogy kijöjjön a sebességed”) kivágott jobbra, így teljesen tiszta út nyílt előtte a célig, azaz kizárólag az úszástudás döntött.

Na meg a vagányság. Mert bár centikkel Olivier haladt előrébb, a cél közelébe érve Dávid a hollandok legendája, Ferry Weertman legszebb mozdulatait idézve valósággal rálőtte a kezét a panelre, azaz nem az úszótempó ritmusában vitte fel a mancsát, csak arra ment, hogy amint kartávolságba kerül az érintőtábla, rányúljon – épphogy sikerült megcsapnia, így viszont 0.4-es előnnyel hozta ki győztesnek az időmérő. Rasovszky Kristóf nem sokkal utána hatodik helyen jött be, míg az élete első Eb-jén szereplő Hambardzumyan Arshak szép hajrával 13-ikként ért be.

A hölgyeknél Fábián Bettina és Szimcsák Mira nem vállalt hasonlóan frekventált szerepet a viadalon, sőt, igazából két és fél körön át diszkréten mezőnyöztek. Betti eleinte próbált a többiektől teljesen külön úszni, de ez nem hozott sokat a konyhára, azaz a második kör vége felé beállt a sorba, és ott várt a sorára.

Ami végül az utolsó kör legvégén jött el: a fordulónál már keményen ráúszott spanyol Marie de Valdesre, akivel a harmadik helyért csatáztak, miután a 10km bajnoka, Leonie Beck és az olasz Ginevra Taddeucci két méterrel előttük járt. Betti szenzációsan támadta a hispánt, aki próbálkozott mindennel, de junior világbajnokunk annyival nagyobb sebességgel haladt, hogy esélytelenül próbálta feltartóztatni. Betti szívósan tapadt rá, fantasztikus türelemmel ért fel a rivális mellé, hogy aztán gyakorlatilag az utolsó harminc méterren menjen el a mellette, s nyúlja le a célban 0.3 másodperccel. Szimcsák Mira is nagyot úszott a végén és bejött nyolcadiknak – neki az 5km kevésbé fekszik, azaz bravúros, hogy ismét bejött a közvetlen élboly mögé.

És végül is ő mondta ki azt, ami az egész nap történelmi mérlegét még komolyabb perspektívába helyezi: ha végignézzük az 5km-en elért pozíciókat (1., 6., illetve 3., 8.), akkor máris mosolyogva gondolhatunk a szombati váltóversenyre.

Nyíltvízi Európa-bajnokság, Belgrád

Férfiak, 5km: 1. Betlehem Dávid 53:28.3… 6. Rasovszky Kristóf 53:36.7… 13. Hambardzumyan Arshak 55:11.7

Nők, 5km: 1. Leonie Beck (német) 58:25.3… 3. Fábián Bettina 58:28.7… 8. Szimcsák Mira 58:39.9

Nyilatkozatok

Betlehem Dávid

“2022-ben jeleztem, hogy számoljanak velem, 2023-ban rápihentem erre az évre, és mos tessék, két nap alatt két érem, ez azért annyira nem rossz… Na jó, viccet félretéve, nagyon komoly meló van ebben és nagyon sok embernek a munkája, az edzőmé, a volt edzőmé, azoké, akik foglalkoznak még velem, Rasó, a családom – mindannyiuknak hálás vagyok, hogy ezt elérhettem. Rasó nagyon komolyan megrántotta az elejét, ez érezhetően nem tetszett mindenkinek, de így legalább csak azok maradtak, akik komolyan gondolták, hogy szeretnének valamit ettől a versenytől. Én az utolsó körben gondoltam úgy, hogy meg kell indulni, jött Marc-Antoine is, elég komoly volt a harc, de egy pillanatra sem hagytam, hogy ellépjen tőlem. Az sem érdekelt, hogy az utolsó bójáknál ő került belülre, tudtam, hogy bármerre is megy, én a másik oldalra fogok kivágni, aztán lejátsszuk az utolsó egyenesben. A végén nagyon néztem, hogy jól időzÍtsem a beütést, baromi jól jött ki, úgyhogy most nagyon boldog vagyok.”

Rasovszky Kristóf

“Megint sikeült kifognom a kétagysejtes gyereket, akinek csak a fizikai kontakt volt a lényeg. Velly mintha nem tudna úgy úszni, hogy minden egyes karcsapással ne érjen hozzá a másikhoz. Az első két körben a lábamat kapálta, az utolsóban, amikor mellettem volt, a karomat. Mindegy, nekem az olimpia a lényeg, nem vagyok hajlandó ezen jobban kiakadni. Annak örülök, hogy Dávid nyert, nagyon megérdemelte.”

Hambardzumyan Arshak

“Jól sikerült a verseny, pont úgy, ahogy terveztük. Életem első felnőtt Eb-jén úsztam, az elejétől nagyon komoly iram volt, próbáltam a lehető legtovább menni a többiekkel. A végén sikerült felérnem az első bolyhoz, elégedett vagyok ezzel a helyezéssel.”

Fábián Bettina

“Nagyon sokat tanultam a szerdai versenyből, és ezt ma hasznosítottam is. Figyeltem, hogy ne essek nagyon vissza, és hogy ne indítsam túl későn a hajrát. Az elején próbáltam kimaradni a bolyból, kicsit kijebb menni és külön úszni, de túl sok haszna nem lett, ráadásul bent hatalmas iramot dikáltak, úgyhogy a második körtől én is beálltam a sorba. A végére szerencsére maradt elég erő és sebesség, és bár a spanyol lány megint megpróbált feltartani, mint egy napja, most már tudtam reagálni, így sikerült megelőznöm a végén.”

Szimcsák Mira

“Nagyon nagy iramú volt a verseny, ami nekem nem fekszik annyira, a tíz kilométeren jobban kiegyensúlyozódik mindaz, amivel én versenyben tudok maradni. Mégsem lehetek elégedetlen, mert nem szakadtam le annyira, megint sikerült jól hajrázni, a célbaérés is sikerült, újból nyolcba kerültem, azaz elégedett vagyok a helyezéssel. És ami a legfontosabb, hogy ez az eredmény, meg a fiúkéi azt mutatják, hogy nagyon jó esélyeink vannak a váltóban.”

A Ilyen sem volt még: arany és bronz egy napon! bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.