A Honvédnál még te voltál a legkisebb király. Ma, az MTK-ban te vagy az egyik legrutinosabb játékos. Mennyire más nálad többségében fiatalabb focistákkal együtt játszani? Mi a feladatod velük idősebb kerettagként?
– Tényleg nagyon sok a fiatal az MTK-nál, és azt kell, hogy mondjam, engem nagyon megleptek mind pozitív értelemben. A hozzállásuk a korukhoz képest egészen érett, és érdekes, de engem is nagyon motivál a jelenlétük, hogy még jobb legyek. Amellett persze, hogy már idősebb játékosként én is igyekszem példát mutatni az edzésmunkámmal, a pozitív viselkedésemmel.
Hallgatnak is rád?
– Nem vagyok az a nagyhangú ember, nem elsősorban szavakkal, hanem tettekkel próbálok nekik segíteni, utat mutatni – persze, szólok, ha valami nem jó vagy nem tetszik.
Az MTK Budapest ezzel a koncenpcióval , többnyire a fiatalokra építve próbál valami nagy eredményt elérni…
– …és szerintem eddig jó úton is járunk. Pedig ugye a fiatalok többsége az idényt megelőzően nem is játszott az NB I-ben. Ehhez képest a dobogóért küzdünk a bajnokságban és a Magyar Kupában a döntő küszöbén állunk. Szerintem nagyon büszkék lehetnek magukra a fiatal játékosaink és persze örülhet a tulajdonosunk, Zakor Sándor is, aki ritkán látható módon bízik a tehetségekben. Nyilván van hátulütője is van a csapat kevesebb rutinjának, vesztettünk is pontokat emiatt, de ezekből a néha egy-egy meccsbe kerülő hibákból is nagyon sokat tanulhatnak a fiatalok. Persze mi, idősebb focisták is.
Az idény elején azért a te szereped nem volt egyértelmű. Úgy hírlik, nem volt biztos, hogy a kezdőcsapatban, sőt, akár a keretben ott leszel, de végül mindenhová beverekedted magad és ma az MTK fontos játékos vagy.
– Van egy ilyen hozzáállásom, valahogy mindig ez jellemzett, mindig harcolok, és soha nem adom fel – ez talán a gyerekoromból is jön, Afrikában nem egyszer körülmények között nőttem fel. És ha ki akarsz törni Afrikából, ha Európában akarsz játszani, sok másik afrikai fiatalt megelőzve, akkor nagyon akarnod kell elérni a célodat. Amikor visszatértem az MTK-hoz, még nem igazán számolt velem a stáb, hiszen az NB II-es feljutásból légiósként nem vehettem ki a részem, de aztán csak eljött az ideje, hogy bizonyíthassak, hogy megmutassam, igenis van helyem a csapatban. Ehhez kellett az is, hogy a sportigazgatónk, Polyák Balázs végig bízzon bennem, mert tudta, mire vagyok képes. Végül pedig sikerült is megmutatnom. Talán az akaratomnak, a hozzáállásomnak is köszönhetem, hogy már 9 éve az NB I-ben focizhatok.
Michael Borisszal milyen a közös munka? Lehet tudni, hogy ő picit mást kér a jobbhátvédektől, mint ami megszokott. Miben más ez pontosan, mint például a Honvédnál volt?
– Valóban igen különleges kérése volt felém is, eléggé meg is lepett vele. Az MTK-nál nem a klasszikus értelemben vett szélsővédők játszanak, sokkal inkább egyfajta játékmesteri, játékszervezői feladatunk van. Nem is volt egyszerű ebbe belerázódni az elején, szokatlan volt az egész, de aztán rájöttem, hogy valójában szeretem az egy az egy elleni párharcokat, legyen szó akár a védekezésről, akár a támadásról. Ez egy nagyszerű játékrendszer, nem tudsz benne unatkozni, ha a részese vagy. Valahogy jó érzés, hogy tudod, neked is több részed lesz a gólszerzésben, a kreatív támadásépítésben, a gólpasszokban. Nekem ez nagyon tetszik!
Fotó: mtkbudapest.hu/Zádor Péter
Milyen edző Boris?
– Sosem dolgoztam még együtt ezelőtt német szakemberrel, úgyhogy ez nekem is újdonság volt. Ő egy igazi profi, akinek a futball az eredményeket jelenti elsősorban. Tisztában van a labdarúgás kőkemény üzleti szabályaival: ha nem jönnek a győzelmek, akkor vagy kirúgnak, vagy annyira lecsökken az értéked, hogy nem kellesz majd sehová. Szerintem ő egy fantasztikus edző, aki nagyon ért a fiatalok nyelvén is, nagyon kedvelem a stílusát.
Számodra elég szokatlanul mozgalmas volt az elmúlt egy-két év, hiszen kétszer is klubot váltottál, előbb visszamentél a Honvédhoz kölcsönben, majd újra az MTK játékosa lettél. Mennyire volt furcsa ez a sok költözés, ami eddig nem igazán volt jellemző rád?
– Mielőtt kiesett volna az MTK az NB I-ből, én pont sérült voltam, meg is műtöttek, így sajnos nem igazán tudtam segíteni akkor a kiesés elkerülésében. Hogy akkor a csapat végül NB II-es lett, a karrierem egyik legszomorúbb pillanata és időszaka is volt egyben. Fájt, hogy nem tudtam segíteni, persze ez nem azt jelenti, hogy velem nem esett volna ki a csapat, de zavart, hogy nem is próbálhattam meg a többiekkel a bennmaradás kiharcolását. Aztán visszamentem a Honvédhoz, hiszen a másodosztályban nem játszhattam légiósként, de ez a kispesti időszakom már nem ugyanaz volt, mint a korábbi. Bár eleinte játszottam, de aztán megsérültem, és amikor visszatérhettem, már nem igazán számoltak velem.
Ami nagy csalódás volt számomra annál a klubnál, amelynél olyan sok időt eltöltöttem, és amellyel trófeákat is nyertem. Nem éreztem akkor, hogy tisztelnének, csak a Magyar Kupa megnyerésére emlékszem vissza szívesen abból az évből.
Fotó: mtkbudapest.hu/Zádor Péter
Majdnem egy évtizede Magyarországon futballozol. Néhány dolog azért alaposan megváltozott nálunk azóta…
– Méghozzá nagyon gyorsan változik minden, köszönhetően például annak, hogy milyen csodálatos létesítmények épültek. Az egyik legjobb a helyzet már ezen a téren egész Európát tekintve. Ez pedig azzal is jár, hogy egyre jobb minőségű játékosok igazolnak az NB I-be, ezáltal nő a színvonal, ami pedig a válogatottnak is nagyon jót tett. Marco Rossi óriási munkával viszi egyre feljebb a nemzeti csapatot. A bajnokság pedig egyre erősebb és egyre nagyobb kihívást jelent nekünk, a “régi” játékosoknak is.
Amikor idejöttél, könyebb volt még az NB I-ben játszani?
– Igen, mondhatjuk azt, hogy könnyebb volt. Ugye akkor még 16 csapat volt az élvonalban, de volt közöttük 4-5-6 klub, akik sem szakmailag, sem anyagilag nem voltak túl jó helyzetben. Ez nyilván a játékuk minőségére is hatással volt. Most pedig a 12 csapatból van egy-két kiemelkedő, de a többi klub nagyjából egy szinten van, kiélezett meccseket játszunk héttől hétre.
Hogyan lettetek ennyire jóban Ezekiel Henty-vel, a Puskás Akadémia volt csatárával? A Slovan játékosa a tipikus “rosszfiú”-alkat, te meg épp az ellenkezője….
– Kicsit olyan, mint Balotelli, nem? (nevet) Az igazság az, hogy én még Nigériából ismerem őt. Amit a pályán mutat magából, az azért nem ugyanaz, mint ahogy a mindennapokban viselkedik, tud ő nagyon barátságos is lenni. Elég jó a viszonyunk, de mióta Pozsonyba ment, azért kevesebbet tudunk beszélni.
Kispesten pedig azzal a Davide Lanzafaméval voltatok remek viszonyban, aki ugyancsak nem egy könnyű eset.
– Davide egy igazi győztes típus, neki “a nyerni mindenáron” a jelszava. Emlékszem, egyszer utaztunk Mezőkövesdre, egy fontos bajnokira, egy olyan időszakban, amikor az ellenfél kimondottan jól szerepelt. Mondtam is neki, hogy már egy döntetlen sem lenne rossz eredmény ellenük idegenben. Erre rám nézett és azt mondta: “Ha azért jöttem volna ide, hogy döntetlent akarjak játszani a Mezőkövesd ellen, annak mi értelme lenne?”. Ő mindig, mindenhol győzni akart. De ez kellett is ahhoz, hogy akkor megnyerjük a bajnokságot. Persze, voltak balhésabb pillanatai, sokszor mi is összekaptunk, de ez a fajta győztes mentalitás emelte ki őt a többiek közül. Tőle tanultam talán a legtöbbet a pályafutásom során, főleg a gondolkodás, a hozzáállás terén.
Fotó: mtkbudapest.hu/Zádor Péter
És akkor még nem beszéltünk George F. Hemingwayről. Milyen volt a kapcsolatod a korábbi Honvéd-tulajdonossal?
– Abban az időben sok játékost hozott a Honvédhoz az akkori tulajdonos, köztük voltam én is. Idővel korrekt viszony alakult ki közöttünk, amikor hallottam, hogy elmegy, már MTK-játékosként autóztam el a Honvéd edzőpályájára, hogy elköszönjek tőle. Sajnos akkor végül elkerültük egymást, de váltottunk már üzeneteket azóta, minden jót kívánva egymásnak. Nekem és sok más afrikai játékosnak is lehetőséget adott itt, Magyarországon a játékra, és igen, voltak, akik nem tudtak végül megfelelni, mert talán nem is értették meg igazán, milyen esélyt kaptak a sorstól és Hemingway úrtól is. Úgyhogy tényleg csak köszönetet tudok neki mondani.
Lassan már magyar állampolgárként teheted ezt meg. Igaz, hogy alig pár hét és hivatalosan is megkapod a papírokat?
– Így van, hamarosan letehetem az esküt.
Ilyenkor szokás megkérdezni, hogy téma lehet-e a nálad a magyar válogatottság is?
– Persze, mondhatjuk, hogy papíron semmi akadálya nem lenne, hogy magyar válogatott lehessek, és azt is mindenki tudja, ki az edző a csapatnál, és hogy milyen jó a viszonyunk – ennyi és nem több, mert nincs tudomásom arról, hogy a válogatott szereplés bármilyen formában szóba került volna. Egyszerűen csak örülök Marco Rossi sikereinek. Emlékszem, amikor idejött először Magyarországra, nagyon kevesen hittek benne, de aztán megmutatta, mire képes. Mindent megérdemel, amit eddig elért. Nem titok, nekem Marco Rossi nem csak egy edzőm volt, hanem egyfajta apafigura is az életemben, nagyon sokat köszönhetek neki. Még mostanság is előfordul, hogy üzeneteket váltunk, gratulálunk egymásnak. Egy nagyszerű fickó, aki fantasztikus munkát végez a válogatottnál. Nagyon szurkolok neki és a csapatnak az Eb-n és a világbajnoki selejtezőkön is!
A magyar nyelvről néhány éve azt mondtad, a világ egyik legbonyolultabb nyelve. Azóta hogyan boldogulsz vele?
– Még most is az…(nevet). Azért adtam már pár interjút magyarul is a klubjaimnál, eljutottam már egy olyan szintre, hogy képes vagyok a folyamatos kommunikációra.
Akkor folytassuk magyarul! Van kedvenc szavad már?
– Van. “Óvatosan” – szimpatikus nekem ez a szó, jól hangzik – válaszolt Kint már magyarul.
Ki tanította meg neked az első magyar káromkodást?
– Először Nigériában hallottam ilyet…volt egy Honvéd-játékos, Harmony Ikande, aki már itt futballozott, én meg még otthon játszottam. Tőle hallottam először, hogy “b..meg”… Én magam viszont nem lehetőség szerint kerülöm a csúnya szavakat.
Nyertél már bajnokságot, kupát Magyarországon? Mit akarsz még mindenképpen elérni nálunk?
– Nagyon boldoggá és elégedetté tenne, ha meg tudnánk nyerni a kupát az MTK-val is.
Az utolsó interjúnknál nagy sikert aratott az afang leves témája…még mindig a kedvenced?
– Igen, de sajnos alapanyagok híján nem nagyon tudom elkészíteni. Na, meg azért már a magyar konyhát is nagyon megszerettem. Halászlé, gulyás, húsleves…
A magyar feleséged akkor jó szakács.
– Nagyon jó. De nem is mondhatok mást, mert kizár a házból (nevet).
