Egy évvel azután, hogy távozott Diósgyőrből, a La Ligában vállalt munkát Manuel Pellegrini segítőjeként. Mennyire lepődött meg a neves szakember hívásán?
– Hatalmas megtiszteltetés volt, amikor Manuel Pellegrini felhívott és felkért erre a feladatra, ez számomra egy kiváltság, hogy ilyen híres szakemberrel dolgozhatok együtt, nem túlzás, ha azt mondom, hogy az elmúlt 20 évet tekintve a világ egyik legjobb tréneréről van szó. Még játékoskarrierem során volt az edzőm a Málagánál, de ezt követően nem tartottuk a kapcsolatot, ő azonban számos csapatánál maga mellé vett olyan segítőt, aki az adott klub játékosa volt korábban – például a West Hamnél korábban Enzo Maresca volt a másodedzője -, és mivel tisztában volt azzal, hogy én a Real Betisnél is megfordultam játékosként, valamint már edzői tapasztalatot is szereztem többek között a Diósgyőrnél is, így én lettem az egyik asszisztense.
Hogyan tetszik önnek az asszisztens edzői feladat? Mik a legfontosabbak, amiket tanulni tud Pellegrinitől?
– Mivel ezidáig valahányszor vezetőedzőként dolgoztam, így eleinte furcsa volt ez a pozíció. Természetesen a legnagyobb hangsúly többnyire itt is a játékosok taktikai felkészítésére és az edzések lebonyolítására helyeződik, de vezetőedzőként fókuszálnom kellett a sajtótájékoztatókra, valamint a sportigazgatóval, vagy az ügyvezető igazgatóval történő megbeszélésekre is, ezek most elmaradnak. Most sokkal nagyobb figyelmet tudok szentelni napról napra a taktikára és a fizikai felkészítésre. Talán nem is nagyon telik el úgy nap, hogy ne tudnék tanulni tőle valamit. Egyrészt nagyon közel áll hozzám az a felfogás, amit ő is képvisel, hiszen nagy hangsúlyt fektet a kombinatív, labdabirtoklásra alapuló támadójátékra, amivel kapcsolatban nagyon jó meglátásai vannak, továbbá a későbbiekben majd vezetőedzőként is rengeteget hasznosíthatok például abból is, hogyan kell menedzselni egy szakmai stábot, ahol rengeteg apró részfeladat van szétosztva.
Mikor lehet vezetőedző a La Ligában vagy akár más országban?
– Ezen jelenleg nem igazán gondolkozok, boldog vagyok a mostani munkámmal, nagyon jó együtt dolgozni Manuellel. Most csak arra koncentrálok, hogy minél jobb eredményt érjünk el a csapattal, a célunk, hogy a következő idényben a nemzetközi porondon szerepeljünk, még akár a Bajnokok Ligája-selejtezőre is odaérhetünk. Nem tudhatom, mit fog hozni a jövő a karrieremben.
Ha véget ér a Betisnél töltött munkája, és kapna egy ajánlatot az NB I-ből, visszatérne vezetőedzőként?
– Nagyon megszerettem Magyarországot, így bármi előfordulhat, akár az is, hogy visszatérek.
Egyáltalán nem fognám fel visszalépésként. Jelenleg is folyamatosan nyomon követem az NB I-et, minden héten megnézem az összefoglalókat,
így képben vagyok a csapatokkal, a játékosokkal és a körülményekkel is, sőt néhány korábbi játékosommal vagy kollégámmal olykor még üzenetet is szoktam váltani.
Mit szól a Ferencváros BL-csoportköréhez és a magyar válogatott sikeréhez?
– Nagyon örültem a Fradi és a magyar válogatott sikereinek. Erős kötődésem van Magyarországhoz, ezért lehetetlen volt számomra nem figyelemmel követni a bajnokságot, a nemzetközi porondon szereplő klubcsapatokat és a válogatottat. A zöld-fehéreknél nagyon profi munka folyik, mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy az elmúlt két évben az EL- és a BL-csoportkörbe is bejutottak, ezt a munkát pedig nem csupán a szakmai munkára és a játékosokra értem, hanem Hajnal Tamás sportigazgatóra és a teljes klubra is. A Betisnél szereplő válogatott játékosok mellett a magyar nemzeti csapat mérkőzéseit is néztem,
Marco Rossi munkája már a Budapest Honvédnál is nagyon szimpatikus volt, és ugyanezt gondolom a szövetségi kapitányként végzett munkájáról is.
Mi a véleménye a jelenlegi Diósgyőrről?
– Nagyon nem tetszik a tabella, nem néz ki jól, hogy a csapat az utolsó helyen áll. Számomra Diósgyőr Magyarország egyik legnagyobb klubja a múltja és a szurkolói bázisa alapján is. Diósgyőrben minden drukker szívügyének tekinti a csapatot, már csak miattuk is nagyon fontos lenne, hogy megőrizze élvonalbeli tagságát a klub. Nagyon sok minden változott a DVTK-nál, amióta eljöttem, akkor az egyik legkisebb költségvetésű klubok közé tartoztunk, nem igazán tudtuk felvenni a versenyt a nemzetközi porondért harcoló csapatokkal, de a célt, hogy bennmaradjunk az élvonalban, azt mindkét szezonban sikerült teljesíteni. A klubnál nemrégiben tulajdonosváltás történt, így jobb anyagi feltételek közepette dolgozhatnak, több pénzt költhetnek játékosokra, ami az én időmben nem igazán volt lehetséges. Nagyon szurkolok, hogy NB I-es maradjon a csapat, aztán a következő idényben pedig még nagyobb célokért harcoljanak.
Télen jött egy horvát edző és 9 új igazolás. Vezethet ez azonnali eredményekhez ilyen rövid idő alatt?
– Azt gondolom, ez egyáltalán nem egyedülálló a nemzetközi labdarúgásban, rengeteg helyen történnek nagy változások már a téli átigazolási időszak alkalmával is. Biztos vagyok benne, hogy Benczés Miklós sportigazgató és Zoran Zekic vezetőedző is jól feltérképezte, kikkel kell erősíteni és tudatosan igazoltak.
Zekicet egyébként jó edzőnek tartom, megvan a kellő tapasztalata ahhoz, hogy eredményes legyen a Diósgyőrrel.
A DVTK kerete jelenleg erősebb, mint ami az ön rendelkezésére állt a 1,5 év alatt?
– Nem igazán szeretem ezeket az összehasonlításokat, hiszen jelenleg nem vagyok Diósgyőrben, nem dolgozok együtt a játékosokkal nap mint nap. Abban az időben én elégedett voltam a keretünk összetételével, a rendelkezésünkre álló lehetőségből próbáltuk kihozni a maximumot. De az is igaz, hogy számomra például lehetetlen lett volna akkoriban olyan minőségi játékosokat leigazolni, mint akik jelenleg megtalálhatóak a keretben.
Ahogyan ön is említette, a kisebb költségvetésű klubok közé tartoztak. Mennyire kellett más keretet kialakítania emiatt, mint amit szeretett volna?
– Ezzel akkor sem foglalkoztam és most sem szeretnék, felesleges. Nem vagyok ábrándozó típus, inkább realistának mondanám magam, így csak az elérhető játékosok minél jobb felkészítésére koncentráltam. Hittem a játékosaim képességében és abban, hogy ki fogjuk harcolni a bennmaradást, erre mindenképpen alkalmas volt a keret. Nem az Európa Liga-indulás volt a célkitűzés.
44 bajnoki meccsen 35%-os teljesítményt ért el, ez milyen mutató ön szerint?
– Nyilván ha csak ezt a számot nézzük, akkor nem néz ki jól, de ez azért nem feltétlenül mutatja a realitást és a valódi teljesítményt. Az első szezonomban a téli szünet után például megvertük hazai pályán a Ferencvárost és a MOL Fehérvár FC-t is. A következő idényben az őszi szezonban akadtak problémáink, hiszen nehezen ment a csapat kialakítása, későn érkeztek az új igazolások. Korán, már júliusban kezdődött a bajnokság, mi pedig több új játékost is csak szeptemberre szereztünk meg, de ezt követően akadtak jó periódusaink.
Összességében elégedett vagyok az ott töltött időszakkal, mindig a legjobbamat próbáltam nyújtani és mindkét szezonban sikerült is teljesíteni a célkitűzést
úgy, hogy bátran támaszkodtunk az akadémiára, és sok fiatal labdarúgót építettünk be az első csapatba.
Sokak szerint ha ön nem külföldi edző lett volna, sokkal korábban kirúgják. Egyetért ezzel?
– Ezt én nem tudom. A labdarúgásban a tulajdonosok és ügyvezető igazgatók hozzák a döntéseket, de nem hinném, hogy nemzetiségi kérdés lett volna a személyem.
Milyen volt a viszonya Leisztinger Tamás tulajdonossal és Tajti József sportigazgatóval?
– Mindenkivel nagyon jó volt a kapcsolatom a vezetőség és a szakmai stábon belül is, a maga területén mindenki jót akart a klubnak. Volt híd az utánpótláscsapatok és az NB I-es együttes között, sok fiatal játékos került fel az akadémiáról a felnőtt keretbe, így például Szabó Bence, Tóth Borisz, Orosz Donát vagy éppen Bárdos Bence, akik nem is okoztak csalódást.
Mi volt a legdurvább szurkolói kritika, ami eljutott önhöz és amit megértett Diósgyőrben?
– Amikor egy szurkoló a negatív véleményének ad hangot, akkor is csak a klubnak akar jót. A szurkolók ugyanazt akarják, mint az edzők és a játékosok, azaz, hogy minden meccset nyerjen meg a csapat. A foci velejárója, hogy a szurkolók nem mindig elégedettek, de ez így van rendjén, a miskolci embereknek csak egyetlen csapat létezik a világon, az pedig a Diósgyőr, nem az a helyzet, mint Budapesten, ahol az emberek fanatizmusa több csapatra oszlik el. Személy szerint csak pozitívan tudok beszélni a DVTK-drukkerekről, örökre a szívembe zártam őket.
A kiesés ellen is küzdöttek, kritikát is kapott bőven. Az idő szépít meg mindent vagy tényleg ennyire nem volt gondja nálunk semmivel?
– Természetesen voltak nehézségek, mint mindenhol, de mindig igyekeztem a pozitívumokra koncentrálni.
Emlékezetes időszakot töltöttem Diósgyőrben mind játékosként, mind edzőként, így csak a szépre emlékszem vissza a klubbal és az országgal kapcsolatban is. Magyarország egy nagyon barátságos és befogadó hely, így könnyű volt alkalmazkodnom az ottani kultúrához. Rengeteget barátot szereztem és a magyar nyelvet is elkezdtem tanulni, érteni pedig a mai napig elég sok mindent megértek az önök nyelvén, a beszéd viszont már sokkal nehezebb.
Miért lehet az, hogy 2010 óta Zekic a 17. edző a Diósgyőr kispadján?
– Ezt nehéz megmondani, minden eset más és más, rengeteg tényezőn múlik, hogy egy klubnál hány edzőváltás történik és miért. A modern kori foci egyik jellemzője, hogy az edzők között is hatalmas a verseny, a klubok sokszor azonnal eredményt akarnak, de a végső döntés mindig a tulajdonos kezében van.
Milyen volt a viszonya az edzőkollégákkal? Nyitottak voltak a magyar edzők? Vagy inkább a külföldiekkel volt jobb viszonyban?
– A magyar és a külföldi szakemberekkel is egyaránt jó volt a kapcsolatom. Nagyon tiszteltem Kuttor Attila, Horváth Ferenc vagy éppen Feczkó Tamás munkáját, de Szergej Rebrov és Nebojsa Vingjevic is nagyszerű eredményeket ért el. Megtiszteltetés volt ellenük meccselni.
Milyen területen van lemaradva leginkább a magyar foci?
– Nyilván vannak olyan területek, ahol vannak lemaradások, de én itt is inkább a pozitívumokat emelném ki, hiszen Magyarországon rengeteget fejlődött a foci az elmúlt években. Egyre minőségibb légiósok érkeznek az NB I-be, gyönyörű stadionok épültek, nagyszerű edzéskörülmények állnak rendelkezésre a fiataloknak is, a klubcsapatok pedig megmutatják magukat egyre többször a nemzetközi porondon.
Mi a véleménye a magyar utánpótlásról? A magyar játékosok mentalitásáról?
– A magyar foci jó úton halad, rengeteg tehetséges fiatal játékosuk van. Az én időmben is több tehetség labdarúgót láttam az akadémián, közülük sokan lehetőséget is kaptak az első csapatban, de nem azért, mert fiatalok voltak, hanem mert ők voltak a legjobb választások abban az adott helyzetben egy posztra. Mindig is úgy gondoltam, hogy a legjobb akadémiai edző a felnőtt csapat vezetőedzője, hiszen ha ő nem hisz a fiatalokban, akkor lehet akármennyire tehetséges egy fiatal játékos, akkor nagyon nehézzé válhat az útjuk.