Internazionale: Mancini távozik?

roberto_mancini.jpg

Úgy tűnik, Roberto Mancini vezetőedző távozik az olasz bajnok Internazionale labdarúgócsapatától.

"Vége? Többé kevésbé ez a helyzet, de nem erősíthetem meg" – mondta Giorgio De Giorgis, a tréner ügynöke.
   
A szakember képviselője mindezt azután közölte, hogy Massimo Moratti elnök mindössze 25 percet tárgyalt Mancinivel kedd délután.
   
Az olasz sajtó már biztosra veszi a tréner távozását, egyes értesülések szerint már az utódja is megvan a portugál José Mourinho személyében, sőt, Mancinit pedig éppen Mourinho korábbi csapatával, az elbukott Bajnokok Ligája-döntő után Avram Granttől megváló Chelsea-vel hozták hírbe.
   
Mancini márciusban – nem sokkal azt követően, hogy 2012 nyaráig meghosszabbította szerződését – már kijelentette, idény végén távozik az együttestől, azonban később úgy tűnt, sikerült rávenni a folytatásra. A 43 éves szakember 2004 óta irányítja a gárdát, amely ezalatt 3 bajnoki címet, 2-2 hazai kupagyőzelmet és szuperkupát söpört be, ezzel az 1995-től íródó Moratti-éra nyolc trófeájából hét az ő nevéhez köthető.

MTI