Az ifj. Tóth János, Tagai Róbert kettős műszaki hiba miatt kiesett az Intercontinental Rally Challenge-sorozat (IRC) második, portugáliai versenyén, ám kihasználva a szuper-rali szabály adta lehetőséget, szombaton folytathatják a küzdelmet.
"Az első szakaszon simán átjöttünk, ennél tovább azonban sajnos nem jutottunk, mivel a második szakasz második kilométerénél a töltésjelző lámpa azt jelezte, hogy nincs töltés" – mondta a Peugeot 207 S2000 magyar pilótája. – "Utóbb kiderült, egy kábel szakadt le."
A hétszeres abszolút magyar bajnok ifj. Tóth elmondta, hogy a szervizcsapat péntek este rendbe hozza a Peugeot 207-est, és mivel fontosak a versenykilométerek, nekivágnak a zárónapi hat gyorsasági szakasznak.
"Folytatjuk a versenyzést, mert az idény elején, az első versenyünknél tartunk, és legalább lesz bennünk jó néhány plusz versenykilométer, ami nagyon hasznos lehet a következő viadalon" – fogalmazott ifj. Tóth.
A tízfutamos IRC-sorozat áprilisban Törökországban rajtolt és novemberben Kínában zárul, a magyar pilóta öt versenyen vesz részt.
MTI