Írországban is gondokat okoz a hó

Írországban is gondokat okoz a hó

Nincsenek irigylésre méltó helyzetben az írek, hiszen a hétvégi Easter Stages ralit törölniük kellett. Ez már csak azért is fájó számukra, mert ebben az időpontban eredetileg a Circuit of Ireland Rally-t tervezték megrendezni, amely az első 2013-as ERC naptárban is szerepelt. A Circuit of Ireland végül a rendező financiális problémái miatt kikerült az ERC naptárából, de a hazai versenyzők számára tervezett Easter Stages versenyt megtartották volna. Hogy végül a hazai versenyzők sem autózhattak a húsvétkor, abban az időjárás a ludas. ,,Egyelőre keressük a lehetőséget a verseny megrendezésére egy későbbi időpontban, de az is elképzelhető, hogy inkább a 2014-es versenyünkre fordítjuk minden energiánkat. Nagyon szeretnénk visszakerülni az ERC naptárába.” – mondta Bobby Willis, a verseny szervezője. Az időjárás szokatlanul kemény az ír szigeten és Mr. Willis szerint nem lenne etikus megrendezni a versenyt, amikor a környék földművesei azért küzdenek, hogy az jószágaikat minél nagyobb arányban tudják életben tartani. ,,A rendező bizottság egyhangú döntést hozott abban a tekintetben, hogy ilyen körülmények között nem rendezhetjük meg a versenyt. Nagyon csalódottak vagyunk emiatt és biztos, hogy a versenyzőink is így éreznek, de szem előtt kell tartanunk, hogy a rali csak egy sport és amíg a környékbeliek ilyen borzalmas időkön mennek keresztül, mi nem nehezíthetjük meg még jobban az életüket.”

A 2013-as verseny promója:

 

Forrás: MAXrally

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

Share: