Iskolai alapok

Háromszoros a túljelentkezés a szövetségnek az iskolák számára kiírt pályázatán. A győztes testnevelők támogatásáról és feladatairól Juhász István szakmai igazgató beszélt. K. D. – Mekkora volt az érdeklődés? – Lezárult a jelentkezés, a meghirdetett harminc helyre 93 pályázat érkezett. Az anyagokat szakmai bizottság tanulmányozza, pontozza a pályamunkák erősségét. Március 25-én lesz egyeztetés, addig rangsort állítanak fel, majd ismét konzultálunk. Remélem, hogy áprilisban végleges eredményt tudunk hirdetni. Ezt követően szerződést köt a szövetség a győztes iskolákkal és testnevelőkkel. – Milyen szakmai segítséget nyújtanak nekik? – A tervek szerint június 7-9-én licenszszerző továbbképző tanfolyamot tartunk, amire dán, német és spanyol előadók is érkeznek. Ezen egy napot egyedül az utánpótlásnak szánunk, edzésbemutatók lesznek minden korosztályban. A nyertes iskolák testnevelő…

Folytassa a cikk olvasását: Iskolai alapok

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

Share: