Ismét dobogón a fiatal kamionversenyző

Ismét dobogón a fiatal kamionversenyző

Major Benedek élete első kamionverseny-szezonjában már másodszor állhatott dobogóra, ezúttal a második helyet szerezte meg Oroszországban. A 17 éves pilóta a mezőny legfiatalabbjaként elsősorban a tanulásra, gyakorlásra koncentrál, ám természetesen minden versenyen győzni akar.

Major Benedek méltán lehet büszke magára, hiszen legutóbbi második helyezésével a tabella 10. helyére került. A fiatal kamionversenyző nagyon örült a végeredménynek, de tisztában van azzal, hogy az idény a gyakorlásról szól – azt persze nem bánná, ha a dobogós helyezését a jövőben meg tudná ismételni.

,,A szmolenszki verseny nagyon jó és nagyon nehéz volt, mert a pálya szűk, sok kanyarral, sikánokkal. Kifejezetten technikás pálya, ahol ráadásul kevés idő (2×20 perc) jutott a pályatanulásra és a kamion alapbeállítására, na meg a gyakorlásra. A szombati versenyemet nehezítette, hogy a szuperpoleban nem tudtam mért kört menni, mert a kormányban eltört egy alkatrész – az egyetlen szerencsém az volt, hogy mindez a boxban történt, mert verseny közben komoly balesetet okozhatott volna. A csapat elképesztően profi  volt, mert olyan gyorsan kicserélték, hogy az utolsó pillanatban be tudtam állni a parc ferme-be amivel a 10. pozicióm még megmaradt és nem a mezőny végéről kellett rajtolnom.  Mindent összevetve nagyon elégedett vagyok a teljesítményemmel: a szombati két futamon kevés csata volt, a vasárnap azonban annál izgalmasabban alakult. Az első futamon sikerült a hetedik helyen végeznem, – Makinennel vívtunk komoly test test elleni csatát, nem kímélve a kamionokat – ami az első sort jelentette a következő futamon. A második helyről indultam, és bár volt egy meleg helyzet a mögöttem érkező versenyzőkkel, végig sikerült megtartanom a pozíciót, így ismét a dobogóra állhattam. Ami még ennél is nagyobb öröm, hogy a tempóban ugyan azt tudtam menni, mint Antonio Albacete, aki jelenleg vezeti az EB pontversenyt ” – mesélte Major Benedek izgatottan.

A 17 éves pilóta számára az idei szezon főleg a tanulásról szól, hiszen először versenyez az Európa-bajnokságban. Ehhez képest eddig minden hétvégét EB-ponttal zárt, és a versenyek közti szünetekben sem pihen.

,,Hihetetlen motivációt ad az, ha az ember dobogóra állhat, hiszen minden pilóta azért megy a versenyre, hogy végül ő nyerje meg. Nagyon örülök az eredménynek, de ettől függetlenül nem bízom el magam, mert ez a szezon a gyakorlásról szól. Megtiszteltetés ezekkel a tapasztalt pilótákkal együtt versenyezni, akik közül többen Európa-bajnokok, és most lehetőségem van arra, hogy ellessem tőlük az apró trükköket” – árulta el Benedek. – ,,A következő futam előtt lesz egy hónap szünet, de pihenésre nem sok időm lesz: jövő héten tesztelni megyünk a kamionnal, majd Szlovákiában egy Lotus Exige túraautót tesztelünk, amivel augusztus végén majd versenyezni is fogok” – tette hozzá a fiatal pilóta.

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.