Ismét Gálhidi György a Diósgyőr vezetőedzője

galhidi_gyorgy.jpg

Az MTI információi szerint ismét Gálhidi György a labdarúgó Soproni Ligában szereplő Diósgyőr vezetőedzője.

A szakember a pénteken távozott Sisa Tibort váltja a kispadon.
   
Gálhidi a 2004/2005-ös szezonban 23 mérkőzésen már irányította a szakmai munkát a borsodi együttesnél.
   
Dlusztus Imre ügyvezető a boon.hu című honlapnak azt mondta, hogy a diósgyőri csapatot működtető gazdasági társaság gazdálkodása szerdától egyensúlyban van, mindenkivel szemben sikerült rendezni a tartozást december 31-ig, az elmaradt összegek folyósítása folyamatban van.
   
Gálhidiről annyit mondott, hogy a szakember korábbi állomáshelyén Ománban intézi a hivatalos ügyeit. A szakember azt mondta, szívesen tér vissza Miskolcra és megkapta a szerződéstervezetet is. A vezető reméli, hogy Gálhidi hétfőn már Miskolcon lesz.

    Az eddigi edzőváltások a Soproni Ligában:
    —————————————–
augusztus 18., FC Fehérvár: Disztl László helyett Varga István
október 2., Diósgyőri VTK: Vágó Attila helyett Sisa Tibor
október 10., ZTE FC: Supka Attila helyett Csank János
november 8., 10., REAC: Aczél Zoltán helyett Nagy Sándor
december 4., 10., Győri ETO FC: Egervári Sándor helyett Dragoljub Bekvalac
december 5., BFC Siófok: Détári Lajos helyett Aczél Zoltán
december 15., REAC: Nagy Sándor helyett Hevesi Tamás
január 16., 21. DVTK: Sisa Tibor helyett Gálhidi György

MTI

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.