Ismét Szigeti Sportvarázs a Margitszigeten

szigeti_sportvarazs.jpg

Péntektől vasárnapig rendezik meg – immár negyedik alkalommal – a Szigeti Sportvarázs elnevezésű sport- és környezetvédelmi napokat.

Az esemény sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy ezúttal is teljesen ingyenes lesz a rendezvény, amely 220 sport-, környezetvédelmi, kulturális és életmódprogramot kínál tulajdonképpen a Margitsziget teljes területén.
   
A korábbi három alkalomhoz hasonlóan a kilátogatóknak ezúttal is lehetőségük lesz olimpiai bajnok sportolókkal találkozni. Élménybeszámolót tart majd többek között Czene Attila úszó, Pulai Imre és Novák Ferenc kenus, Kovács István ökölvívó, illetve Kárpáti György vízilabdázó.
   
Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes hangsúlyozta, hogy elsősorban a környezet- és egészségtudatos szemlélet kialakulását és megerősítését célozza meg a margitszigeti juniális. Emellett komoly idegenforgalmi vonzerőt is jelent, mert vidékiek és külföldiek is egyre nagyobb számban fordulnak meg a sportfesztivál különböző helyszínein.
   
A sporthétvége részletes programja a www.szigetisportvarazs.hu oldalon érhető el.

MTI