Nem tudom, hogy kezdjek hozzá, el kell búcsúznom egy olyan fiatalembertől, akit szerettem – szeretek, és szerette mindenki, aki ismerte. Mily fájdalmas és gonosz fintora a sorsnak, hogy egy hatvan éves ember, búcsúzzon el, egy szinte még gyerekembertől, aki fia lehetne, és akiről nem oly régen azt írta, Nagy Andris, Ausztráliában mutathatja meg tudását.
Nagy András 1983 – 2009
Nehezen gondolkodom, emlékek törnek fel belőlem, András Baján megnyerte élete első felnőtt Magyar bajnoki címét, de szép is volt, örült András, örültünk mindannyian, jaj de jó is volt mondani, gratulálok András, szép volt.
Két 
Két hónapra rá, megint gratulálhattam, hisz megnyerte a Bocskai emlékversenyt is, akkor már -régi barátként" ölelhettem át, és mondhattam neki, nagyon szép volt. Boldogok voltunk, igen, de András többet akart, Ö profi világbajnok akart lenni, és még abban az évben váltott, profi lett. 
Három mérkőzés három győzelem, és mellé a felismerés, sajnos itthon nincs annyi pénz, hogy álmait valóra válthassa, de nem adta fel. Edzői képesítést szerzett, és beállt szertett edzője, mondhatjuk, második apukája mellé gyerekeket edzeni, tanítani a piciket az ökölvívásra. András magát is edzette tovább, mert céltudatos ember lévén, álmait nem adta fel, és tudta, hogy amennyiben meg is akarja valósítani, álladóan edzenie kell magát, hogy felkészült legyen, és bármely pillanatban -küzdelemre" készen álljon. Különös ember Nagy András, akivel megismerkedett, az azonnal a szívébe zárta, igen, Andrist csak szeretni lehetett, Ö ilyen ember, szeretet adott és szeretet kapott. Ez is kivételes emberi tulajdonságait jellemzi, csak szeretni lehetett. Ez a kivételes emberi tulajdonsága tette lehetővé, hogy kijusson Ausztráliába. Dóra János, András edzőjének barátja, Kellner Antal, segítségével sikerült, igen, Kellner Antal, rövid ismeretség után, zárta szívébe Andrist, és elhatározta, segít neki abban, hogy álmait megvalósíthassa. Felvette a kapcsolatot barátaival, és már mehetett is a messzi távolba András, három hónapra meghívták, Fighters Factory: Blackburn Road, Blackburn Victoria 3130. András megérkezett, és első útja az edzőterembe vezetett.
Még egy hét sem telt el, és mindenki szerette, sőt, már azt tervezték, hogy állandósítják ott létét. Minden szépen alakult, a helyiek üdvöskéje, Oyewale Omotoso ( 12-10 KO ) az első közös edzés után, csak Andrással akart edzeni. A váltósúlyú ( 66.7 Kg. ) Ausztrál bajnok címvédésre készült, és azt mondta: – soha még ilyen jó bokszolóval nem találkozott, mint András, kivételes balkeze van. Minden kesztyűs edzésen Andrással akart sparringolni, annak ellenére is, hogy az első négy menet után, majd összeesett- még soha ennyire nem fáradtam el, mondta edzőjének, András nagy bajnok lesz, csak maradjon, kérte a mestert, Murray Thomsont. A mestert nem nagyon kellett kapacitálni, két hét közös munka után már azt tervezték, hogy kérni fogják András állandó tartózkodási engedélyét. Már voltak támogatók is, akik fantáziát láttak Andrásba, és folyamatosan nőt, a támogatók tábora. A harmadik héten, már meg volt az első, a bemutatkozó mérkőzés ideje, május 22, azon a gálán lépett volna kötelek közé, ahol az edző társ, a barát címvédő mérkőzését vívja. Mondhatnánk ez egy siker történet, de sajnos, csak mondhatnánk, mert jött a tragédia. Eljött a végzetes péntek, amikor is, a szokásos kesztyűs edzésen, egy ütés után, Andris rosszul lett, és fél térdre ereszkedett. Gyorsan felállt, és jelezte, mehet tovább, de a mester nem engedte, leültette, hogy pihenjen.
Amit tudni kell, ott nem szokás a tíz menetes sparring, csak négy menet, az is fejvédőbe és 16-os kesztyűben. Andris 84- kiló volt, tehát minimum 15 kilóval nehezebb, és egy jó fejjel magasabb volt társánál, és a fejvédő, no, meg a 16-os kesztyű nagyon komoly védelem, szinte elképzelhetetlen, hogy akkor kapott volna hatalmas ütést.
A tragédia pihenés közben jött, rosszul lett, és azonnal kórházba vitték, ahol még aznap megoperálták, kivették az ödémát, és mesterséges kómába tartották. Hétfőn, újra kellet műteni, mert a másik oldalán is keletkezett egy, és azt is ki kellett venni.
Édesanyja és bátyja, azonnal elindultak hozzá, másnap követte őket, kedvese, de tegnap, csütörtökön, itthoni idő szerint, 11-órakor András szervezete nem bírta tovább és elment.
Úgy ment el, hogy kórházi ágyán egy percig sem volt egyedül, klubtársai, új barátai és a mester váltva egymást folyamatosan mellette voltak. Bánat ül, a társak, és a mi szívünkben is, nem értjük, és nem is tudjuk elfogadni, a tragikus véget.
Oyewale Omotoso, az edzőtárs és barát, és a klub többi ökölvívói sem tudják feldolgozni a történteket, úgy kívánják megőrizni András emlékét, hogy mindannyian a mellükre tetováltatják András nevét. Omotoso kijelentette, minden győzelmét Andrásnak ajánlja, András nevével ajkán megy a ringbe.
A kinti, és az itthoni barátok is mindent megtesznek azért, hogy András hazai földbe nyugodhasson, és a családot ne terheljék emiatt költségek.
Ma Tatán jártam, és nem találtam meg a megszokott hangulatot, az egykori társak arcán szomorúság, az edzők szemében könnycseppek. Kovács László, nem talált szavakat, csak rakosgatta a gyertyákat a ring közepére tett, fejvédő és kesztyű mellé. Farkas József, némán segített a szövetségi kapitánynak. Szántó Imre, az ősz hajú mester hangja elcsuklott, amikor Andrisról beszéltünk, és Turu Pista is szaporábban szedte a levegőt.
Én meg itt ülök órák óta a gép előtt, és nem tudok egy épkézláb mondatot összerakni, folyton az jár a fejembe, hogy történhetett ez meg, hogyan lehetséges, hogy én a vénember búcsúztatok egy fiatalt. Miért nem tudom szavakba önteni mind azt a bánatot, amit érzek?
Folyton Andris mosolygó arcát látom és hallom a hangját, – tiszteletem Jani bácsi, én meg köszönök a megszokott módon, szia, Andris hogy vagy?
Hogy vagy? Most gondolom jól, fent vagy a nagy égi edzőteremben, és sparringolsz, Papp Lacival, Kajdi Jánossal, az örökké humorizáló Edőcs Pistivel és a többiekkel, közben Adler Zsiga és Énekes Árpi bácsi magyarázza neked, hogy álljon a lábad, és a kezed. Igen, Andris ott is a nagy mérkőzésre készül, csak itt nekünk hiányzik, de nagyon hiányzik, olyannyira, hogy bele szakad a szívünk.
Andriska, elmentél, és mi itt maradtunk magunkra a nagy fájdalommal, sosem felejtünk el, sosem.
Isten áldjon, kedves barátom, isten áldjon.
Id. Perutek János www.kuzdoter.com
