Izgalmassá szeretném varázsolni a versenyt!

Izgalmassá szeretném varázsolni a versenyt!

Papp Arnold

Vígh Racing Team
Formula Renault 2.0
Gyorsasági verseny
Szlovákiaring. 2014.05.09-11

 

Nem kis versenyen veszel részt a Vígh Racing Team csapattal, mint egy FIA WTCC versenyen.

Mekkora a nyomás ilyen rendezvényen rajtad és a csapaton, hisz Formula Renault pilótaként ez lesz a második éles gyorsasági versenyed 2014-ben?

– Először is, sziasztok!

Igen a hétvégén, nagy örömünkre a WTCC versenyhétvégéjének vagyunk a betét futam programja, így igen komoly néző közönség előtt állhatunk rajthoz. A hungaroringi verseny között, csupán kettő hét volt a két versenyhétvége között, így nagyon kevés időnk volt az autó átnézésére. A váltó illetve kuplung problémákat sikerült megoldaniuk a szerelőimnek illetve a Kasza Motorsportnak. Úgy érzem technikailag sikerült felkészülni teljes mértékben és nagyon várjuk második közös versenyünk a csapattal.

Miképp készülsz fel erre a versenyre? Hogy ismerkedsz a pályával?

Soha nem jártam még a Szlovákiaring-en, és most át is építették az „ugratót” a 3-as kanyar előtt, így tavalyhoz képest változott is. Videókat meg pályarajzot néztem. Remélem a szabadedzésen sikerül majd megtanulni gyorsan a pályát és a pénteki időmérőn már kitudjuk hozni a maximumot magunkból. Nagyon tempós pálya, nagyon várom már, hogy pályára gördüljünk a zöld csodával. 

Óriási nézőközönség várható majd a Szlovákiaringre. Mennyire dominál téged a nagy közönség? Milyen érzés tíz-húsz Formula Renault autóval elrajtolni és versenyezni?

– A nézők mindig fontosak voltak számomra, a Szilveszter Rallyn már megízleltem egyszer milyen is nagy közönség előtt versenyezni! Óriási érzés, engem nagyon motivált, hogy izgalmassá varázsoljuk a versenyt, hiszen ezért jönnek ki.

Első versenyemen is meglepően sok formulaautó volt, nagyon jó érzés volt ott állni a rajtrácson ennyi autó között. Reméljük most is komoly mezőny gyülekezik majd fel a nézők nagy örömére.

 

Új design lett az autón a múlt heti Hungaroringi futamra. Miért is?

– Igen. Egy másik csapattól került hozzánk a formula autó, és hogy ne keverjenek minket össze, így új design-t kellett kitalálni. Szerintem jól sikerült. A zöld szín egyértelműen a Lada miatt jött, csak egy kicsit még rikítóbb színt kapott, hogy feltűnőbb legyen.

 

Mit szólsz az új szervizháttérhez és ahhoz, hogy Fekete Laci felajánlotta a lehetőséget a Formula Renault sorozatban való induláshoz?

– Nem tudok elég hálás lenni Fekete Lacinak és a Vígh Racing Team-nak. Szép eredményekkel próbálom viszonozni mind azt a jót, amit kaptam tőlük. A szerviz háttér pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy az autó tudja a sikert. Az a kis maradék, ami kell a dobogóhoz már csak rajtam múlik, nem lesz könnyű, de mindent megteszek.

Köszönet a Vígh Racing Teamnak és Fekete Lacinak a segítségért!

– Hajósi Miklós –

www.hajoka.hu

 

Az eredeti cikkhez kattintson ide!

Share: