Japánban már kötelező tantárgy a szoft tenisz

image

Október 27. és november 2. között a Koreai Köztársaságban rendezik meg a szoft tenisz világbajnokságot, amelyre a nemzetközi szövetség (ISTF) elnöke szerint közel ötven országból várnak versenyzőket.

    "A 17. vb-n várhatóan negyvenöt nemzet képviselői vesznek majd részt – mondta vasárnap az MTI-nek Sang Ha Park, az ISTF első embere, aki a budapesti Grand Slam Parkban rendezett nemzetközi verseny alkalmából érkezett a magyar fővárosba. – Nálunk és a többi ázsiai országban hallatlanul népszerű ez a sport, így azután óriási az érdeklődés a világesemény iránt."
    A világbajnokságra 12 fős magyar csapat utazik.
    Sang Ha Park elmondta, hogy a szoft tenisz nem számít elitsportnak.
    "Jelenleg 75 tagországunk van, és ez a szám egyre nő – tette hozzá. – Az olimpiai részvételhez szükséges minimális létszámmal már rendelkezünk, de egyelőre még nem gondolunk arra, hogy bekerüljünk az ötkarikás programba."
    Az elnök, aki – mellesleg – az egyik fő szervezője az augusztus 27-én rajtoló atlétikai világbajnokságnak is, megjegyezte, hogy Teguban már minden kész áll, nagy szeretettel várják a világ legjobb atlétáit.
    A szoft tenisz Japánban alakult ki azt követően, hogy a 19. század végén a tenisz megjelent. Csak a szigetországban több mint öt millióan űzik, és az iskolában kötelező sportág.
    A szoft teniszben az ütő némileg kisebb fejű és rugalmasabb anyagból készül, mint azok, amelyeket a teniszben használnak. A nagy különbség a teniszhez képest a labdában rejlik: ez ugyanis egy csupasz gumilabda, ezért nehezebb nagy erejű ütésekkel dominálni a labdamenetet. Az egyéni mérkőzések négy, a párosok pedig négy vagy öt játékig tartanak.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.