„Az élet csakugyan meccs, fiam. Olyan mérkőzés, amit az ember a szabályoknak megfelelően játszik. (…) Ha az ember a menők oldalán áll, akkor meccs, rendben van, elfogadom. De ha a másik oldalra kerül, ahol nincsenek menők, akkor hol a meccs?”
Aam Peaty világcsúcsot úszott (fotó: MTI / Illés Tibor)
Aki olvasta (egyszer, kétszer, sokszor), nyilván egyből tudja, melyik regényből származik a fenti idézet, aki nem, az is érteni fogja, miért citáltuk ide Salinger remekművét – tökéletes, illetve majdnem tökéletes az analógia, ha a „másik oldalt”, vagyis a Nemzetközi Úszóligát (ISL) vesszük górcső alá. Még akkor is, ha az ISL égisze alatt is menők, mi több, ugyanazok a menők játszanak, akik rendszerint azon a bizonyos másik meccsen is labdába rúgnak.
Csakhogy míg a megszokott, a normális mérkőzésen pattog a labda, megvannak a szabályok, merthogy hosszú évtizedek alatt kialakult a rendszer, amelyben egymásra épül minden, s amely, ezt ne is tagadjuk, az olimpiák idején kapja a legnagyobb figyelmet, addig az ISL-meccseken összevissza passzolnak ugyanazok a menők, folyton változnak a csapattársak, tulajdonképpen követhetetlen a lelátóról az egész, ráadásul a rendszer, ha van is, kezdetleges, és meglehetősen instabil lábakon áll.
És nem csak azért, mert friss a kezdeményezés…
Szögezzük le gyorsan: tudjuk jól, ez az esztendő más a koronavírus-járvány miatt, így az úszók nevében mind hálásak lehetünk, hogy legalább versenyzési lehetőséget (és anyagi megbecsülést) kaptak a sportolók, ám így, két szezon elteltével sem világos, merre is akar menni az ISL.
Vagyis dehogynem, csakhogy az az út járhatatlan.
Szembemenni az olimpiai eszmével, a nemzetközi és a nemzeti szövetségekkel, mindennel, ami magát az úszást jelenti, nem tűnik okos tervnek – még menőkkel a csapatban sem, és még akkor sem, ha a pénz játssza a főszerepet ebben a rendszerben.
A pénzt persze senki sem szereti ellökni magától, de a menők azért mégiscsak a szabályok szerint lejátszott meccseket szeretik: ott kerül aranyérem a nyakukba, ott szól nekik hazájuk himnusza, ott szereznek dicsőséget országuknak, az ott elért eredményeik kerülnek be az évkönyvekbe.
Persze lehet feszegetni a határokat (sőt kell is), lehet megújulni (szükség is van rá), de elszabadult hajóágyúként szembemenni mindennel és mindenkivel, ritkán vezet sikerre.
Márpedig az élsportolókat a siker élteti. Az úszás kapcsán nyugodtan tehetünk jelzőt is a siker elé: a nemzeti színekben szerzett dicsőség ugyanis mindent felülír.
Ilyet pedig csak olimpián, világ- és Európa-bajnokságon szerezhet a versenyző – azokon a mérkőzéseken, amelyeken tiszták a játékszabályok.
(nso.hu / Kovács Erika)
