Játékoscserével köthet ki a magyar játékos az olasz címvédőnél – sajtóhír

Olasz sajtóbeszámolók szerint a Parma magyar védőjét a bajnoki címvédő Inter is szívesen látná soraiban…

(Photo by Emmanuele Ciancaglini/Ciancaphoto Studio/Getty Images)

Az olasz bajnoki címvédő Internazionale átigazolási híreivel is foglalkozó interlive.it beszámolója szerint a milánói gárda érdeklődik a Parmában megbízható teljesítményt nyújtó Balogh Botond szolgálatai iránt. A forrás úgy tudja, hogy az Inter a magyar védő mellett Adrian Bernabét is leigazolná a Parmától, méghozzá úgy, hogy Valentin Carbonit és Alessandro Fontanarosát is felajánlanák a Serie A újoncának.

A 22 esztendős hátvéd már évek óta az olasz csapat alkalmazásában áll. Balogh az előző másodosztályú idényben állandó kiegészítő embereként 17 bajnokin 1352 percet töltött a pályán a “sonkások” színeiben, míg az aktuális kiírásban eddig hét meccsen szerepelt a Serie A-ban és egy Olasz Kupa-meccset játszott végig.

Az utóbbi időben Balogh a magyar válogatottban is egyre fontosabb szerepet tölt be, részt vett a nyári Európa-bajnokságon, és 2021-es bemutatkozása óta hat alkalommal húzhatta magára a címeres mezt. A Parma légiósa jelenleg is tagja Marco Rossi keretének, a Hollandia elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen sérülés miatt nem léphetett pályára.

A napokban az olasz sajtóban olyan híresztelések láttak napvilágot, hogy az angol Brighton & Hove Albion és a német Bayer Leverkusen ugyancsak figyelemmel kíséri Balogh fejlődését.

fociclub

A Játékoscserével köthet ki a magyar játékos az olasz címvédőnél – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.