Jazzy Street – Április 26.

Jazzy Street - Április 26.

 

 

Jazzy Street – Április 26. – Van akinek munkanap, van aki kimozogta, és van akinek még ezt sem kell megtennie…  akár így, akár úgy, cserébe jövő héten csak három napig kell majd húzni az evezőt…

 

 

 

A műsor első felében a Mazda3, két literes benzines változatával szerzett tapasztalatokról beszélgetünk Együd Tibor úrral, a márka regionális központjának ügyvezetőjével. Ezzel persze nem merítjük ki a Mazda információs bázisát, így nem csak ennek a modellnek a sajátosságairól lesz szó, hanem a rövidesen piacra lépő kis Mazdáról is, na meg egy új SkyActiv motorváltozatról is, ami a dízel erőforrások működési filozófiáját követve borogat majd fel minden sablont, hiszen öngyulladásos benzinesként okoz majd várhatóan nem kis meglepetést a szakmában…

 

 

 

Néhány mondat erejéig Legin István úr, az Emberibb Parkolásért Mozgalom alelnöke is szót kért a műsorban, hiszen az EmPaMo megelégelte, hogy a közgyűlésben ülő városatyák, és a parkolási pénzekből milliárdokat szakító önkormányzatok jelentős része egyszerűen nem hajlandó tudomásul venni azt, hogy amit ők parkolási rendszernek hívnak, azt az állampolgárok (lásd egyben: választó polgárok) jelentős része mélységes utálattal szemléli, erkölcstelennek és jogsértőnek tartja. Mivel azonban a szégyenletes rendeletalkotás horribilis bevételekhez juttatja a rendszer üzemeltetőit, senki nem érdekel, az erkölcs és a társadalmi elfogadottság, ezért hallani sem akarnak egy tisztességesebb működési metodikáról.

 

TEHÁT indul a digitális aláírásgyűjtés, ami persze csak akkor lesz eredményes, ha nem csak a parkolóóránál állva, meg a mikuláscsomagot szemlélve morgunk és dühöngünk, hanem most valóban felsorakozunk annak érdekében, hogy ne lehessen figyelmen kívül hagyni minket, és ne csak a bevételi rubrikában legyünk fontosak.. Tehát www.empamo.hu… Ideje, hogy láthatóvá tegyük a nemtetszésünket.

 

 

 

Ezt követően visszamegyünk a parkolóóráktól mentes békeidőkbe, és utánanézünk, honnan is származik az Audi TT két betűje, és mit tudott a hatvanas évek Steyer robogója. A műsor vendége ismét Noszvai András lesz, ő pedig csak mesél… és mesél a régi idők gördülő emlékeiről….

 

 

 

Az utolsó szösszenetben a jövő heti Autósport Magazin felvezetéseként befut a vonalba Mihályi Csaba is, a Rally Café Magazin főszerkesztője, akivel kicsit körülnézünk a gyorsasági versenyek világában. A Citroennek szinte már oda is ajándékozzuk a konstruktőri serleget, miközben erősen reméljük, hogy a hazai színekben is száguldó Honda Civic-ek (szó szerint is) erőre kapnak majd, ezzel növelve a mi esélyeinket is a jó helyezésekre. Ezt követően nekiállunk, és építünk Vettelnek egy új autót… hogy miért??   ….hogy ez kiderüljön, legalább az utolsó beszélgetésbe bele kell hallgatni majd.

 

 

 

…szóval a 90.9 Jazzy Rádióban a szokásos időpontban és frekvencián, azaz szombaton 09 és 10 óra között várja az autózás és az oldtimerek iránt érdeklődő hallgatókat a Jazzy Streetre a műsorvezető és minden vendége.   …ha kíváncsiak le ne maradjanak!

 

…kinek-kinek, dolgos vagy éppen nyugis de mindenképpen kellemes hétvégét kíván a műsorvezető, Bögös Sándor.

 

 

 

Az eredeti cikkhez kattintson ide!

Share: