Jogerős az FC Sopron licencmegvonása

fcsopron.jpg

Jogerőre emelkedett az FC Sopron élvonalbeli labdarúgócsapatának licencmegvonása.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapjának tájékoztatása szerint a soproniak írásban is megerősítették, hogy a döntést tudomásul veszik, ellene nem kívánnak fellebbezni, így jogerőre emelkedett az elsőfokú licencadó testület január 4-i határozata az indulási jog megvonásáról.
    
Az érvényben lévő előírások szerint a soproniak kizárásáról a versenybizottság kezdeményezésére a fegyelmi bizottság hivatott dönteni. Róka Géza, a szövetség versenyszervezési osztályának vezetője elmondta, hogy a hivatalos eljárás már elkezdődött. Az is elképzelhető, hogy a fegyelmi testület már kedden meghozza határozatát a soproniak kizárásáról, mivel a licenc az élvonalbeli indulás feltétele.
   
Amint jogerőre emelkedik a kizárás, az FC Sopron automatikusan a tabella utolsó, 16. helyére kerül nulla ponttal. Mivel azonban a csapat lejátszotta mérkőzéseinek felét a Soproni Ligában, így a többi együttes a Sopron ellen szerzett pontokat megtarthatja. A tavaszi szezonban a Sopron aktuális ellenfele mindig szabadnapos lesz és a mérkőzés három pontját 3-0-ás gólkülönbséggel megkapja.

MTI

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.