Jogerősen Berényi János az MKOSZ elnöke

berenyi_janos.jpg

Biztossá vált, hogy Berényi János marad a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke.

Kedden ugyanis a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen hatályon kívül helyezte a Fővárosi Bíróság (FB) első fokú döntését, mely megsemmisítette az MKOSZ 2007. március 9-én tartott küldöttgyűlésének összes határozatát, köztük Berényi elnökké választását is.
   
Az MKOSZ tájékoztatása szerint az ítélőtábla tévesnek találta az FB tavaly novemberi első fokú döntését, mert szerinte a felperes, a PEKOSI Sportegyesület és a Siókosár Utánpótlás Klub Sportegyesület keresetében egy jövőbeni aggályt fogalmazott meg, mely nem igazolódott. A törvényszék a perköltség megfizetésére kötelezte a felpereseket.
   
A küldöttgyűlés 2007. márciusi határozatai így érvényben maradnak, csakúgy mint az elnökség azóta meghozott valamennyi döntése is.
   
Az FB korábban kétszer helyezte hatályon kívül az akkori küldöttgyűlés döntéseit, az indoklások szerint azért, mert a szövetség mandátumvizsgáló bizottsága az előírtnál később küldte szét a felhívásokat a kluboknak, így többen nem tudtak időben – a tanácskozás előtt 15 nappal – küldöttet állítani.
   
Az elnökválasztáson Berényi János 67-36-ra nyert a másik elnökjelölttel, Németh Lászlóval szemben.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.