Joó Abigél szerint jobb esélyesnek lenni!

,,Az igazsághoz tartozik, hogy nem vagyok túl könnyű eset!”

 

 

Kár lenne tagadni: ha valaki kétszeres Európa-bajnok, az nem statisztálni utazik az olimpiára. Márpedig a KSI cselgáncsozója, Joó Abigél két alkalommal is az öreg kontinens legjobbja lett a 78 kilósok súlycsoportjában. A még a huszonkettedik születésnapján is innen járó, 183 centiméter magasra nőtt Abigél csendben, de annál nagyobb elszántsággal készül az ötkarikás megméretésre.Joó Abigél_MOB.jpg

,,Úgy gondolom, jobb úgy kimenni, hogy az ember az esélyesek közé tartozik, mintha eleve a vert mezőnyben tartanának számon” – vélekedik az izgalmas kérdésről Abigél. ,,Az is igaz, hogy az esélyesebbekkel szemben óhatatlanul meglévő elvárás nyomasztó hatása is adott, ezt is meg kell tanulni elviselni.”

 

– Ami azt illeti, az évek során, a létra fokainak megmászása közben volt ideje ezt is elsajátítani.

,,Már hatévesen elkezdtem kísérgetni a bátyámat a cselgáncs edzéseire, s mivel a dolog megtetszett és idővel egyre jobban érdekelt, így más sportág szóba sem kerülhetett. A heti három gyakorlástól – miközben teltek az évek a Városligeti Általános Iskolában, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, majd a Szent István Egyetem Ybl Miklós epítóipari Karán – szép lassan eljutottam az öt, nyolc, az utóbbi években pedig már a tíz edzésig. Megvallom, ennél többet én már sem nem tudok, sem nem akarok elvállalni.”

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren! 4671798

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

Share: