Juhász az újjáformálódó Vidiről: „Szabi tud ebbe az öltözőbe berobbanni” – ha nincs karakteres játékos, akkor karakteres edző kell

Amint arról hétfőn beszámoltunk, a MOL Fehérvár Juhász Rolandot nevezte ki a klub új sportigazgatójának, aki első nyilatkozatában beszélt az előtte álló kihívásról.

– Tudom, hogy milyen nagy feladatra vállalkoztam a Vidinél, de játékosként is szerettem a kihívásokat, és ez kellő kihívás egy sportigazgató számára, ez a keret, ez a csapat, és hogy ezt újra egyenesbe állítsuk. Tisztában vagyok a klub működésével, a lehetőségeivel, és hogy hova is kellene tartoznia. Ez lesz a fő szempont, hogy a csapatot visszavezessem oda, ahova tartozik – mondta a klub honlapjának.

Juhász beszélt a csapat új vezetőedzőjéről, a szintén hétfőn kinevezett Huszti Szabolcsról is.

– Nehéz egy hónap vár ránk, Szabi az a személy, aki karakterében, személyiségében, a játékostapasztalatával – az öltöző nagy részét ismerve – be tud ebbe az öltözőbe robbanni, és ki tudja azt billenteni a jelenlegi helyzetből. 11 mérkőzésen 11 pontot szerzett a csapat, valamilyen változás kell, ha csapatszinten nincs meg az a karakteres játékos, akkor lehet, hogy olyan karakteres edző kell, aki ezeket a játékosokat át tudja billenteni.

– Bízom benne, hogy amit láthattunk Szabitól a pályán, azt most a pálya szélén is képviseli, és ezeket a játékosokat olyan szinten tudja tűzbe tartani a mérkőzés végéig, hogy az eredményre vezethessen.  

Huszti: “Nem lehet mindent a játékosokra zúdítani”

– Sajnos a csapat az elmúlt időszakban nem úgy szerepel, ahogy kell, de azért vagyok itt, hogy minél előbb kibillentsük ebből a nehéz szériából. Egy ilyen felkérést nem lehet visszautasítani, tapasztalatot szereztem már Debrecenben, elvégeztem közben a B-, plusz az A-licencet, pont a múlt héten fejeződtek be a vizsgák, úgyhogy nagy reményekkel érkezem ide. Szeretném megmutatni, hogy a csapatban és bennem is sokkal több van. Kevés idő van, nem lehet mindent a játékosokra zúdítani, a legfontosabb, hogy a fejeket tisztává tegyük, húzzunk egy vonalat, hogy elfelejtsük a rossz szériát, és remélem, új impulzust tudok adni a Vidinek – nyilatkozta Huszti Szabolcs, a csapat új vezetőedzője a molfehervarfc.hu-nak.

A magyar válogatottban is berobbant Kerkez átigazolási célpont lett Rómában – sajtóhír