„Jukó-Fém 3. Jövő Kupa” elnevezéssel rendez február 16-án – szombaton – tehetségkutató versenyt a Kazincbarcikai Küzdő Sportegyesület.
A kupát 2006 tavaszán, hagyományteremtő szándékkal hívta életre Szepesi Attila és csapata, az egyértelmű cél pedig az volt hogy bemutatkozási lehetőséget nyújtsanak a feltörekvő ifjú titánoknak, Forgon Árpád utódainak.
– Az első rendezvény sikere, a sportolók lelkesedése a kupa folytatására motivál bennünket – mondta a vezetőedző.
Az immáron 3. megmérettetésre az előzetes nevezések alapján négy megyei városból érkeznek sportolók.
Bízunk benne, hogy a rendezvényen újabb tehetségek is feltűnnek, hiszen erre már konkrét példa is van a „Jövő Kupa” rövid történetében – zárta gondolatait Szepesi Attila.
A kazincbarcikai székhelyű Küzdő SE. az anyaváros mellett Miskolcon is működtet szakosztályt, míg a közeli Edelényben, a Városi Sportegyesület keretein belül oktatják a sportág alapjait.
A „Jukó-Fém 3. JÖVŐ KUPÁ”-n mindhárom szakosztály fiataljai ringbe lépnek, őket egészítik ki az ózdi vendégek. Az előzetes tervek alapján 12-15 mérkőzést láthat majd a közönség, de lesz tombola, tánc-, és kutyashow, valamint az egyesület igazolt versenyzői tartanak majd egy technikai bemutatót.
A sportág és a thai szakág egyik fellegvárának is tekinthető Kazincbarcikára február 16 – szombaton – délután 4 órai kezdettel várják az érdeklődőket, a küzdelmek helyszíne az Egressy Béni Könyvtár, Kulturális és Sport Központ Tornacsarnoka lesz.
A rendezvényre belépőket 400 Ft-os áron válthatnak.