K-3: Megnyilt a Központi edzőterem

k3edzes.JPG

A vártnál nagyobb érdeklődés mellett kezdődtek el a K-3 edzések a Központi Edzőteremben, az Eso Fitness Body Clubban, a nemrég felújított Kispest Box Klub edzőtermében, a XIX. kerület Vas Gereben utca 4. szám alatt.

A K-3 Promóciós és Sportiroda által szervezett központi edzést Dr. Lázár László nyitotta meg, de a jövőben rajta kívül több edző is képviseli magát.
Az első edzésen több mint 30 résztvevő próbálta ki magát, volt köztük sportoló, műsorvezető, celeb ugyanúgy, mint az egyszerű sportot szerető érdeklődő.

A K-3 szabályrendszerű versenyekre felkészítő edzések kedden és csütörtökön 20 órakor kezdődnek, ezen a héten a csütörtöki is nyílt nap, azaz bárki részt vehet az edzésen.

Érdeklődni Dr. Lázár Lászlónál lehet a 06/20 498-8968-as telefonszámon, és Dudok Károlynál a 06/20 913-2780-as telefonszámon.

k3edzoterem3_1.JPG

Tekintse meg képgalériánkat!

Xlsport – Ezüstszegi József