A Wesselényi Miklós közalapítvány döntése alapján az idei évtől kezdődően több módosítás is bevezetésre került a Gerevich ösztöndíjak sportági elosztása, illetve az egy személynek odaítélhető maximális összeg vonatkozásában.
Az MKKSZ elnöksége – amely mai ülésén tárgyalta javaslatát – nagyon nehéz helyzetbe került, hiszen mindkét döntés halmozottan hátrányosan érinti a pekingi olimpián legeredményesebben szereplő sportág kiváló versenyzőit és edzőit.
A kajak-kenu sportág a kuratórium döntése alapján, – annak ellenére, hogy 2009-ben is ugyanakkora összeg áll rendelkezésre, mint 2008-ban -, hétmillió kétszázezer forinttal kevesebbet kapott, olimpiai bajnokságot nyert versenyzőinknek pedig, a kuratórium másik döntése alapján, 2009. január 1-től kezdődően 100.000 forinttal csökken majd az ösztöndíja.
Forrás: Schmidt Gábor