Kajak-kenu: Éles aknavető gránátot találtak a maty-éri pályán

image

Az augusztusi MOL Kajak-Kenu Világbajnokságnak helyet adó maty-éri pálya létesítményeinek felújítása közben 2. világháborús éles lőszert, egy aknavető gránátot találtak. A munkálatok egyébként az ütemterv szerint haladnak, a beruházás kivitelezői szerint nem lesz akadálya annak, hogy a sportolók augusztus közepére birtokba vehessék a megújult pályát.

Rohamtempóban zajlanak a munkálatok Szegeden, a Nemzeti Kajak-Kenu és Evezős Olimpiai Központban. A tavasszal megszavazott állami támogatásnak köszönhetően megújulnak a maty-éri pályát kiszolgáló létesítmények, így minden eddiginél jobb körülmények között várja a sportcentrum augusztus közepén 95 ország, több mint 2000 versenyzőjét, valamint a MOL világbajnokságra érkező mintegy 50.000 szurkolót. A sportolói motel felújítása közben tegnap aknavető gránátot találtak.

„Ez már a második gránát, amit találtunk a munkálatok során – meséli Szovics Zoltán, a létesítmény vezetője.
Az egyiket – egy T-34-es harckocsi gránátot – 1 hónappal ezelőtt hatástalanították, azt az északi zárógátnál ásták ki a munkagépek. A mostani viszont közvetlenül versenyzők által használt motel mellett, tegnap került elő. Jelenleg várjuk, hogy Budapestről megérkezzenek a tűzszerészek, emiatt sajnos fél napra le kellett állítani a munkálatokat. A lőszer éles, muszáj volt lezárnunk a területet, hogy senki se kerüljön veszélybe. A 81 mm-es magyar aknavetőgránát valószínűleg az építkezéshez hozott földben került a pályára.”

Az állami sportvezetés 450 millió forintos céltámogatást szavazott meg a pálya felújítására. Ebből a pénzből a motel mellett megújul a céltorony, a lelátó, valamint zajlik a létesítmények akadálymentesítése is.
A világbajnokság méltó lebonyolításához beszerzésre került 6 új katamarán-motorcsónak és egy új rajtgép is, amelynek működését éppen tegnap tesztelték.
Az EDF-Démász Szeged fiatal versenyzőinek segítségével megtartott főpróbán minden tökéletesen működött.

Forrás: www.mob.hu

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.