Kajak-kenu: Kammerer és Kucsera két párosa

kammerer_kucsera.jpg

A június 5. és 7. között megrendezésre kerülõ szegedi MOL Világkupán bizonyos számokban akár az olimpiai részvételt is ki lehet harcolni, hiszen ez a viadal az elsõ válogató az ötkarikás játékokra.

A tavalyi világbajnokságon kvótát szerzett versenyzõk „A” egységként szerepelnek, míg a „B” hajó a májusi válogató gyõztese. A nem olimpiai számokban a májusi megmérettetés elsõ két helyezettje száll vízre. Sorozatunkban ezúttal a férfi kajak párosokról írunk, ahol a Kammerer Zoltánnak és Kucsera Gábornak áll a zászló, ám ahhoz, hogy már most kijussanak Pekingbe, nagyot kell alakítaniuk.
 
A MOL Világkupán 1000, 500 és 200 méteren is rendeznek futamokat a férfi K-2-ben.
Az „A” egységet mind egy, mind fél kilométeren Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor alkotja. A tavalyi, duisburgi világbajnokságon mindkét távon a harmadik helyen értek célba, ráadásul az 1000 méteres számban 2006-ban, Szegeden vb-t nyertek. Az idei Európa-bajnokságon a kvótaszerzés miatt nem állhattak rajthoz párosban, ezért négyesben próbálkoztak, Kucsera pedig ezüstérmet szerzett 1000 méteren egyesben.

„Remélem, hogy már most ki tudjuk harcolni az olimpiai részvételt, mert jó lenne már csak Pekingre készülni. Ha jól megyünk, és a másik magyar induló leszerepel, akkor nem érdemes még egyszer megmérkõzni. Egyébként nekünk az 1000 fekszik jobban, de mindenhol bizonyítani szeretnénk ”- mondta a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer, aki a négyesrõl sem szeretne lemondani. Angyal Zoltán szövetségi kapitány is úgy látja, ha olyan eredmény születik, amely egyértelmûen bizonyítja, hogy sokkal jobb Kammerer és Kucsera kettõse, nem szükséges még egy összecsapással megszakítani a felkészülést.

A májusi Eb- és Vk-válogatón két fiatal duó gyõzött, a kontinensviadalon azonban nem sikerült kvótaszerzõ helyen célba érniük. 1000 méteren a MOL Világkupán a „B” egységként Tóth Dávid és Paumann Dániel lapátol – Milánóban a nyolcadik helyen zártak -, míg 500-on Papp Sándor és Szalay Tamás, az Eb  a „B” döntõjének hatodik helyezettjei.
200-on a kontinensviadalon harmadik Molnár Péter, Kadler Viktor lesz az „A” duó, míg a másik résztvevõ a válogatón harmadik helyet elérõ Babella Balázs, Varga Norbert, jóllehet Kammerer és Kucsera lett a második a májusi viadalon, de a MOL Világkupán csak az olimpiai számokra koncentrálnak. 

www.kajakkenusport.hu