Kajak-kenu: Sári Nándornál folytatja Kovács Katalin

kovacs_katalin.jpg

Kovács Katalin megerősítette, hogy Sári Nándornál folytatja felkészülését a pekingi olimpiára. Az MTK 23-szoros vb-győztes kajakosa – olimpiai bajnok párostársa, Janics Natasa után bő egy évvel – kedden szakított edzőjével, Fábiánné Rozsnyói Katalinnal.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapján olvashatók szerint a klasszis közölte döntését Baráth Etele elnökkel és Angyal Zoltán szövetségi kapitánnyal, egyúttal megköszönte korábbi trénerének a 13 éves közös munkát és mint jelezte, "az elmúlt évtized sikereinek kovácsaként becsüli és tiszteli Fábiánné Rozsnyói Katalint."
   
"Nem ért váratlanul Kati lépése, hiszen ez már hónapok óta a levegőben lógott" – mondta az MTI-nek Angyal. "Amióta kijelentette, hogy ismét Janiccsal akar párost menni és el is kezdték a közös munkát, fokozatosan eltávolodtak egymástól a duót ellenző Fábiánnéval. A feszültség egyre csak nőtt, s a múlt heti, milánói Európa-bajnokságon szinte már tapintható volt."
   
A kapitány hozzátette: reméli, hogy Kovács lelki békéje helyreáll és nyugodtan tudja folytatni a felkészülést az ötkarikás játékokra, mert most ez lenne a legfontosabb.
   
Az Eb-n vasárnap 500 m egyesben diadalmaskodó sportoló Szegeden folytatja edzéseit, amelyeket az eddig férfi kajakosokkal foglalkozó Sári irányít majd.   
   
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség több szakmai testülete és elnöksége az idény folyamán már többször foglalkozott a női kajak szakág felkészülése kapcsán megfogalmazódott kérdésekkel, ám az érintettek elhatározásáig nem kívánt a folyamatba beavatkozni. Az elmúlt évtizedek gyakorlata is azt mutatta: akkor járt el helyesen a szövetség vezetősége, amikor elkerülte, hogy hatalmi és adminisztratív eszközökkel befolyásolja a sportolók és az edzők munkáját.
   
A MKKSZ ezt követően is mindenben támogatja mind Kovács Katalin, mind a Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjában maradt klasszis versenyzők munkáját, és a legjobb feltételeket biztosítja a számukra az olimpiai sikerek érdekében. Az elnökség – a szövetségi kapitány bevonásával – minderről részletes egyeztetést tart a testület szerda délutáni ülésén.
   
Az MKKSZ garantálja a válogatás folyamán az egyenlő feltételeket, így az olimpiai csapat kialakításakor kizárólag a pályán nyújtott teljesítmény a meghatározó. Az első olimpiai válogató verseny a június 5. és 7. között sorra kerülő szegedi MOL Világkupa, a második ötkarikás válogató a június 27-től 29-ig tartó országos bajnokság.

MTI