Kajak-kenu utánpótlás: garantáltan sikeres jövő

hegyizomilla.jpg

Ismét sikerült a rekordbeállítás: a 2003-as Japánban elért hét arany után 2005-ben, majd most, 2007-ben újra hét első helyezést szerzett az ifjúsági világbajnokságon a magyar kajak-kenu válogatott.

Hegyi Zomilla három aranyéme közül kettőt egyesben szerzett, és Weisz Róbert ifi kapitány szerint a londoni olimpián akár már érte is szoríthatunk.

– Álmomban nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fogok szerepelni az utolsó ifi vb-men  -mondta Hegyi Zomilla. – Mostantól az a célom, hogy az U23-as csapatban is jól teljesítsek, és hogy jövőre sikeresen érettségizzek a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Felnőtt válogatottság?! Az csupán távolabbi cél lehet, bár nagy motivációt jelent, hogy Kozák Danusia és Szabó Gabriella már az idén beverekedte magát a felnőtt vb-csapatba.

A Hegyi-családban komoly tradíciói vannak a kajakozásnak, ám Hegyi, Hegyi páros már aligha nyer nekünk 2012-ben vagy 2016-ban olimpiát, mivel a két évvel ezelőtt Szegeden két vb-aranyat begyűjtő Réka tavaly felhagyott az élsporttal.

– Én próbáltam győzködni a nővéremet, de azt mondta, már nem érez elég kitartást ahhoz a négy-öt évnyi munkához, ami ahhoz kell, hogy a felnőttek között meghatározó versenyző legyen – mondta Zomilla. – Én másként gondolkodom: kilenc éve kajakozom, úgyhogy a javát már letudtam, nem fogom épp most abbahagyni. Persze igaz, hogy nehéz a felnőtt mezőnyben helyet találni, mert Fábiánné Rozsnyói Katalin csapatában rengeteg a kiváló kajakos, én pedig jelenleg Mórocz István versenyzője vagyok. Sebaj, még van időm, és hátha egy négyes hajóban előbb-utóbb engem is kipróbálnak majd.

– Hegyi Zomilla és Csipes Tamara három aranyának értékét növeli, hogy Zomilla két egyest nyert, majd 31 perccel az ötszáz egyes után győzött Tamarával párosban, aki meg a K-2 után 31 perccel gyűjtötte be a négyessel is az aranyérmet – mondta Weisz Róbert, az ifik szövetségi edzője.

A szövetségi edző külön-külön értékelte a három szakág teljesítményét:

Női kajak

– Miként a felnőtteknél, az ifjúsági korosztályban is a női kajakosok viszik a prímet, hisz minden számban győztek. Zomilláéknak ez volt az utolsó ifi vb-jük. Jövőre olimpiai év, ezért nekik az U23-as szereplésre kell majd hangsúlyt fektetni, és az olimpia utáni esztendőben vehetik fel a harcot nagyobb sikerrel a felnőtt keretbe való kerülésért. A női szakágban kiapadhatatlan a tehetségek forrása, számos további reménységünk akad: az immár ifi világbajnok Aros Lilián például 1991-es születésű, ő még bőven ifjúsági korosztályhoz tartozik.

Kenu

– Az ezres páros első helyezése, és az ötszáz négyes éremszerzése parádés. A legjobb egyes versenyzőnk ezúttal párosban indult, és utóbb ez jó döntésnek bizonyult. Az ezres kenu négyesünket sajnos pályaelhagyás miatt kizárták, ők kissé rutintalanok, de mentségükre szóljon, hogy a versenyhelyszínen térdeltek össze először, mivel Vasbányai Henrik megsérült, és nem utazhatott ki a vb-re.

Férfi kajak

– Horrorisztikusan erős mezőny jött össze kajak egyesben öt előfutammal, rengeteg versenyzővel, felnőttek számára is becsületre méltó időeredményekkel, de így is sajnálatos, hogy a szakág érem nélkül maradt. Ebben az évfolyamban lépéshátrányban vagyunk, de remélhetően hamarosan beérnek a versenyzők, ráadásul jelenleg az idősebb és a fiatalabb felnőtt generáció is nagyon erős.

A jövőről:

– A hét végén az Eb-indulásért válogatóznak az ifjúságiak, de aki a vb-n indult, már nem állhat rajthoz a kontinesbajnoki szereplésért – mondta Weisz Róbert. – Ezzel a döntéssel minél több utánpótlás korú versenyzőnek kívánunk lehetőséget adni a nemzetközi megméretésre. A szeptemberi, győri maratoni vb-n induló ifi válogatott azonban a síkvízi csapatra épül, vagyis Hegyi Zomilláékat ekkor láthatják majd a szurkolók hazai vizeken is versenyezni. A jövőbeli sikerek úgymond borítékolhatók, miután a kajak-kenu sport kiemelkedően jó feltételrendszerrel bír. A csapatom körül kiváló edzői, technikai és orvosi stáb dolgozik, a szövetség példamutatóan menedzseli a sportág utánptlását, a NUSI Heraklész-programja pedig kiszámítható anyagi feltételeket garantál.