Kajak-kenu Vk: hatból négy a délelőtti magyar mérleg

kajak.jpg

A délelőtt vízre szállt hat magyar egység közül négy vette sikerrel a középfutamot a szegedi kajak-kenu Mol Világkupán, amely a hazai válogatott számára egyben olimpiai válogató is.

Az egész délelőtt szakadó esőben 1000 méteren hárman kényszerültek "pótvizsgára": K-1-ben Benkő Zoltán harmadik helyével továbblépett, Dobos Andrásnak viszont nem sikerült az első három között zárnia, ötödik lett, így ő a B-döntőbe került, míg a C-1-ben próbálkozó Mike Róbert másodikként ért a célba, s ez is finálét ért.
   
A legrövidebb távon K-1-ben Dombi Rudolf harmadik, K-2-ben a Molnár Péter, Kadler Viktor duó első, a Varga Norbert, Babella Balázs kettős pedig hatodik lett, így csak az előbbi két egység került be a döntőbe.
   
A leghosszabb távon versenyző többi magyar egység már csütörtökön, az előfutamból kvalifikálta magát a végjátékra, míg az ötkarikás programban nem szereplő 200-on a legtöbb számban nem is rendeztek előcsatározásokat, mert kevesen neveztek.
   
A Vk az első forduló az olimpiai válogatók sorában, a második körre június végén, az ob keretében kerül sor. A mostani versenyről csak a világbajnoki címvédők (Kovács Katalin, K-1 500 m; Vajda Attila, C-1 1000 m és a Kozmann György, Kolonics György duó, C-2 500 m) harcolhatják ki a pekingi csapattagságot, amennyiben az első két hely valamelyikén végeznek úgy, hogy a másik magyar egység nem előzi meg őket.
   
A Vk további programja:
    péntek:
    ——-
1000 m-es döntők 17 ó
női K-4 500 m-es döntő 17:18 ó
    szombat:
    ——–
500 m-es középfutamok 10 ó
500 m-es döntők 15 ó
200 m-es döntők 16:45 ó
női K-4 1000 m-es döntő 17:50 ó

MTI