Kangyal: a svájci vb lehet az utolsó nagy fellépés

kangyal_balazs.jpg

Vélhetően az áprilisi-májusi svájci jégkorong-világbajnokság lesz az utolsó nagy fellépése a válogatottal Kangyal Balázsnak, a világelitbe hetven év után visszajutott csapat kapitányának.

A hátvéd – aki július 24-én lesz 40 esztendős – erről a magyar szövetség honlapjának nyilatkozott. Hozzátette: egyáltalán nem biztos, hogy ott lesz a tornán.
   
"Aki ismeri Pat Cortina szövetségi kapitányt, pontosan tudja: nála a válogatottság sohasem lehet jutalom. Azt ki kell harcolni, azért meg kell dolgozni, sőt meg kell szenvedni. Egyáltalán nem biztos tehát, hogy az én nevem is szerepel majd a világbajnoki keretben. Viszont mindent megteszek azért, hogy utazhassak. Főként, mert előreláthatóan a vb lenne az utolsó nagy fellépésem a nemzeti csapattal. Talán kicsit hosszabb, rögösebb úton jutottam el az A csoportig, mint mások, de a felejthetetlen szapporói pillanatok visszaigazolták, hogy érdemes volt dolgoznom ezért az álomért" – mondta.
   
A 223-szoros válogatott Kangyal az előző idény után elhagyta az osztrák ligában is edződő Alba Volánt, és a főleg fiatalokból álló Budapest Starshoz igazolt. A fővárosiaknál nemcsak játszik, hanem ő látja el a klubigazgatói teendőket is.
   
A magyar válogatott az április 24-én rajtoló vb-n a szlovák, a kanadai és a fehérorosz csapattal mérkőzik, majd az eredményektől függően a középdöntőben vagy a kiesés elkerüléséért folytatja szereplését. A torna előtt, április 21-én a címvédő orosz együttessel is megmérkőzik Cortina együttese, amely ezt megelőzően, februárban az olimpiai selejtezősorozat utolsó állomásán lesz érdekelt.

MTI

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.