Káosz és bajnokavatás a TCR-ben

Túraautó

2015. november 22. vasárnap, 08:56

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: TCR

Ma tartották az idén elindult túraautós széria szezonzáróját Makaóban: a helyszínválasztást figyelembe véve garantálni lehetett a tömegbaleseteket. A WTCC-ből átugró Rob Huff nyerte az egyik futamot.

Három versenyző indult a bajnoki címért a Távol-Keleten, a bajnokságot Stefano Comini vezette Pepe Oriola és Jordi Gené előtt. Legalább ekkora figyelem övezte azonban a korábbi WTCC-világbajnokot, Rob Huffot, a makaói aszfaltcsík mesterét, aki a szezonzárón elindult a rivális kategóriában is – Makaó ugyanis idén nem a WTCC naptárának része.

Domináns, 1,6 másodperccel megszerzett pole-pozícióját követően Huff első lett a nyitóversenyen, 7,8 másodperces fölénnyel nyolcadik győzelmét megszerezve Makaóban. Az első kanyarban átélt egy forró pillanatot, amikor a jobban rajtoló Comini és Gené harapófogóba szorították a Hondával induló britet. Szerencsére el tudtak fordulni egymás mellett az első kanyarban, majd Huff meglógott riválisai elől.

kaosz es bajnokavatas a tcr ben

Hátrébb azonban várható módon több autó is egymásnak rohant, amely miatt négy kör erejéig be kellett küldeni a biztonsági autót. Huff mögött a három bajnokesélyes ért célba Gené, Comini és Oriola sorrendben. Az idősebbik spanyol, Gené azonban a többiek legyőzése ellenére is elveszítette esélyét a bajnoki címre, míg Comini 7 pontos előnnyel várhatta a második futamot.

A röviddel első futamot követő újabb felvonás az előző verseny befutási sorrendjében rajtolt el, a káoszra pedig nem kellett sokáig várni: ezúttal Gené és Huff kanyarodott fej-fej mellett az első kanyarban, a két autó összeért és a falnak csapódtak, láncreakciót beindítva – a 20 autóból álló mezőny fele ottmaradt a pálya elején, köztük az első futam első két helyezettje. Genét kivizsgálásra kórházba szállították, bordatörést állapítottak meg nála, ráadásul 1000 eurós pénzbüntetést is kapott.

kaosz es bajnokavatas a tcr ben1

Piros zászlót követően biztonsági autó mögött indult újra a futam mindössze 9 kocsival, az élen Cominivel és Oriolával. Oriola mindent megtett a győzelemért, a két rivális autója többször össze is ért, végül pedig a spanyol eltalálta Comini megcsúszó SEAT-ját. Ő húzta a rövidebbet, kénytelen volt feladni a versenyt, míg a svájci pilóta megnyerte azt, így ő vált a TCR sorozat történetének legelső világbajnokává. Oriola öccse, Jordi Oriola dobogós helyről esett ki, így Andrea Belicchi és Mikhail Grachev egészítették ki a pódiumot. Gianni Morbidelli áthajtásos büntetése ellenére is negyedikként zárta a futamot, ahol végül mindössze hét pilóta ért célba.

A bajnokság végeredménye: Stefano Comini (342 pont), Pepe Oriola (312 pont), Jordi Gené (285 pont), Gianni Morbidelli (243 pont), Kevin Gleason (226 pont).

Az első futam első körös balesete:

A második futam rajtját követő káosz:

Forrás: www.formula.hu – RSS