Kapás Boglárka már ötévesen sportágat választott, és véleménye szerint kellenek a példaképek

kapas boglarka mar otevesen sportagat valasztott es velemenye szerint kellenek a peldakepekA világbajnoki bronzérmes úszó szerint kellenek a példaképek a gyerekek elé. A kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok sportoló azt mondta a mob.hu-nak, azért is látogatott ki a Nagy Sportágválasztóra, hogy minél több gyermekkel találkozzon, és bízik benne, hogy általa is gyarapodik az úszást választók egyre népesebb tábora.

A XVII. Budapesti Nagy Sportágválasztón több élsportoló között az első, szingapúri ifjúsági olimpia kétszeres bajnoka, a kazanyi vizes vb bronzérmese, Kapás Boglárka is részt vett.

kapas boglarka mar otevesen sportagat valasztott es velemenye szerint kellenek a peldakepek1

“Én már ötéves koromban tudtam, hogy úszó szeretnék lenni, olyan, mint az olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina. Nekem ez teljesen egyértelmű volt, és meg sem fordult más a fejemben. Már ekkor céltudatosan az uszoda irányába tettem a lépéseimet. Azóta is ezt csinálom” – emlékezett a kezdetekre Kapás Boglárka.

“Amikor kicsi gyerek voltam, nagyon fel tudott dobni, ha egy olyan ember állt előttem, akinek tudtam az eredményeit, tudtam, hogy ő egy nagy sportoló, és bízom abban, hogy én most egy ilyen példakép lehetek a kissebeknek itt a Nagy Sportágválasztón. És abban is bízom, hogy sokan kedvet kapnak most az úszáshoz!” – tette hozzá az úszó.

 A sportoló az alábbi videóban a közeljövőt érintő terveiről is beszél.

Kapás Boglárka nyerte az első magyar ifjúsági olimpiai aranyérmet (Szingapúrban dupázott is), emellett világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnoki arany-, ezüst- és bronzérmes. a pekingi olimpián a magyar csapat legfiatalabb tagja volt, Londonban hatodik helyen zárt 800 méter gyorson.

A 22 esztendős úszónak a riói helet a harmadik olimpiája, a szintet eddig három számban már megúszta (400m gyors – 4:06,21; 800m gyors – 8:22,92; 200m pillangó – 2:08,99). 

(MOB, fotó: MTI/Kovács Anikó)

Forrás: www.mob.hu – RSS