Kapott hideget-meleget olimpiai bronzérmes kenusunk

Kozmann_Gyorgy.jpgKozmann György megtapasztalhatta a brazil hőséget, és a New York-i telet egyaránt.

Olimpiai bronzérmes kenusunk Brazíliában készülhet a május 18-án megrendezésre kerülő szegedi MOL Kajak-Kenu Világkupára, ám a dél-amerikai nyár előtt megmártózott az észak-amerikai télben.

Kozmann egy csapattársával, Vasali Lászlóval úgy döntött, hogy az amúgy is izzasztó edzőtábor előtt néhány napot New Yorkban tölt, amolyan felkészülésként a felkészülésre.

Persze így téli és nyári ruhaneműre is szükség volt, hiszen a Nagy Almának nevezett városban jelenleg a tél az úr. Kenusunk pedig nem feledkezett meg semmiről, csakhogy a pulóverek és kardigánok nem érkeztek meg…

– Igazi turistaként minden kötelező látványosságot megnéztünk, azonban a mínusz 10 fokos hideget nagyon rosszul viseltük. Ezt még kiegészítette, hogy a csomagjaink csak az utolsó napon érkeztek meg, így be kellett szereznünk pár meleg holmit. Igazi felüdülés volt, amikor megérkeztünk a brazíliai edzőtáborba, ahol jelenleg 33 fokos hőmérséklet uralkodik – meséli megpróbáltatásaikat Kozmann. – A tó, ahol az edzések folynak gyönyörű, de sajnos egy kicsit hullámos is, amivel az első vízre szállások alkalmával meggyűlt a bajunk. A folyamatos evezések még igen szokatlanok az izmainknak a téli edzések miatt. Az első holtponton már átestünk, biztos lesz még néhány hullámvölgy, de ezeket túl kell élni ahhoz, hogy megfelelő alapokat rakjunk le a nyári jó formához. (www.samsungsport.hu)

XLsport