A Jeges-vegyes Szinkronkorcsolya Csapat várja az érdeklődőket az idei Karácsonyi Korigálájára. A gálán a Sportország SE szinkronkorcsolya szakosztályának mindhárom korosztályos csapata (Juvenile, Novice és Senior) bemutatja kürprogramját, és ezzel egyúttal megkezdődik a 2010-2011-es bemutató- és versenyszezon is.
Ebben a szezonban is az egyesület tervei között szerepel, hogy elindul az International Swiss Cup-on Widnauban, a magyar országos szinkronkorcsolyázó bajnokságon, és hogy ismét megszervezik (ezúttal 2011. március 27-én) a nagy sikerű Sportország Kupát. Az idei szezon újdonsága, hogy a 16 fős Novice csapat ezúttal a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) egyik hivatalos versenyén, a Jégvirág Kupán is megméreti magát, valamint elindul a januári Prague Cup-on is.
Az idén életre hívott Juvenile csapatunk pedig "pályafutása" első versenyére készül.
A december 19-ei Karácsonyi Korigálán a szinkroncsapatok bemutatói mellett vendégfellépők (köztük Pavuk Viktória) és mindenki számára nyitott szabadkorcsolyázás is garantálják a jó hangulatot, a kellemes szórakozást.
A rendezvény 17 óra 30 perckor kezdődik.
Forrás: www.jegesvegyes.hu