A regionális nemzetközi versenyek és edzőtáborok lehetőségét növeli a három éve megalakult Duna-Tisza-Körös-Maros Karate Liga, amely a pontrendszerű karate szabályrendszereiben rendez versenyeket.
Ezek a versenyek nem szervezet centrikusak, ezért nyitottak azok számára, akik elfogadják ezeket a szabályrendszereket. A 2010, évben a szerbiai Zrenjaninban, Békéscsabán és a romániai Szalontán rendeztek versenyt az együttműködés jegyében. A kapcsolatok a jövőben bővülhetnek is, hiszen Belgrádban a neves harcművész, Soke Dr.Ilija Jorga X.DAN, a Fudokan karate megalapítója fogadta a DTKM Liga vezetői közül Kesic Bogdan VIII.DAN (Zrenjanin), Gregor László V.DAN (Békéscsaba) és Veselyn Grubacny III.DAN (Zrenjanin) mestereket, akik tájékoztatást adtak az eddigi versenyekről, történésekről,az együttműködés részleteiről. A jó hangulatú találkozó után elkezdődhet a részletes egyeztetés, ami egyben – remélhetőleg, és a szervezők szándéka szerint .- további országok klubjainak bekapcsolódását is jelentheti .
A Liga jegyében 2011-ben négy versenyt rendeznek majd meg, az időpontok kijelölése folyamatban van.
Forrás: Gregor László