Karate: felnőtt magyar bajnokság a koronavírus árnyékában, az olimpia jegyében

Tavalyi elmaradását követően idén ismét sor került a felnőtt karate magyar bajnokságra, amelyet szombaton bonyolítottak le az újpesti Kellner Ferenc Sportközpontban. A 14 egyesület 62 sportolóját felvonultató verseny tétje a bajnoki címek eldöntésén túl a részvételi jogok megszerzése volt a májusi horvátországi Európa-bajnokságra, illetve a júniusi párizsi olimpiai kvalifikációs tornára. A viadalt a járványügyi szabályok maximális betartásával, nézők nélkül rendezték, a Magyar Karate Szakszövetség pedig úgy döntött, hogy a koronavírus járvány harmadik hulláma miatt hétfőtől egy hónapra felfüggeszti minden korosztályos hazai karate verseny megrendezését.

A nemzetközi eredményeik alapján már biztos Eb- és olimpiai kvalifikációs torna résztvevő Tadissi Martial (67 kg), Hárspataki Gábor (75 kg), Nagy Botond (férfi formagyakorlat) és Sterck Laura (női formagyakorlat) egyaránt magabiztosan nyerték kategóriájukat.

Küzdelemben a nemzetközi ötkarikás pontszerző versenysorozatban több érmes helyezést is begyűjtött Molnár Dániel nyújtotta a nap egyik legjobb teljesítményét, aki helyenként brillírozva győzött a nehézsúlyúaknál. A 60 kilósoknál a Kiss András, 84 kg-ban pedig Hidasi Tibor állhatott a dobogó legfelső fokára.

A nőknél az 50 kg-osok mezőnyében Klement Kármen lett első. Az 55 kilós súlycsoportban a sokszoros válogatott Molnár Réka ezúttal jobbnak bizonyult a tavalyi budapesti korosztályos Eb-n az U21-esek között aranyérmet nyert Baranyi Zsófiánál. A 61 kilósok között a fiatal, két évvel ezelőtti junior Európa-bajnok Ilankovic Aleksandra győzött, míg a 68 kg-ban a több évnyi kihagyást követően a versenyzéshez visszatért, korábbi kadet világ- és Európa-bajnok Boussebaa Aicha szerezte meg az aranyérmet. A nehézsúly első helyéért Pap Dorottya felülmúlta a rutinos, volt felnőtt Eb-bronzérmes Bartha Nikolát.

A csapatoknál formagyakorlatban a Vasas, illetve az MTK együttese zsebelhette be az aranyérmet, míg küzdelemben újpesti és MTK-s sikerek születtek.

Az éremtáblázaton az UTE végzett az élen, megelőzve az MTK-t és a Vasast, míg az egyesületi pontversenyben MTK, UTE, Vasas lett az első három helyezett sorrendje.

Felnőtt WKF Karate Magyar Bajnokság, az érmesek:

Formagyakorlat:
Férfiak: 1. Nagy Botond (UTE), 2. Forgács Tamás (Vasas), 3. Bárdos Ádám (Sporting Budo) és Nguyen Thanh Tung (UTE)
Férfi csapat: 1. Vasas
Nők: 1. Sterck Laura (MTK), 2. Fábián Csenge (MTK), 3. Tóth Vanda (Justitia) és Vas Zsófia (Dynamic)
Női csapat: 1. MTK

Küzdelem:
Férfiak:
60 kg: 1. Kiss András (UTE), 2. Csöppü Bence (MTK), 3. Fehér Péter (MTK)
67 kg: 1. Tadissi Martial (UTE), 2. Szegedi Döme (MTK), 3. Nguyen Hoang An (MTK)
75 kg: 1. Hárspataki Gábor (MTK), 2. Botos Botond (MTK), 3. Bazsánt Csaba (Raion)
84 kg: 1. Hidasi Tibor (UTE), 2. Éles Bence (MTK), 3. Kapdebo Botond (MTK)
+84 kg: 1. Molnár Dániel (UTE), 2. Frankó Dániel (Szarvas), 3. Gyimesi Balázs (KSI)
Férfi csapat: 1. UTE, 2. MTK, 3. MTK és MTK
Nők:
50 kg: 1. Klement Kármen (Vasas), 2. Udvari Zsófia (Vasas), 3. Rónai Lili (UTE)
55 kg: 1. Molnár Réka (UTE), 2. Baranyi Zsófia (MTK)
61 kg: 1. Ilankovic Aleksandra (MTK), 2. Mészáros Emese (DMTK)
68 kg: 1. Boussebaa Aicha (BVSC-Zugló), 2. Holló Evelin (UTE), 3. Mészáros Andrea (DMTK)
+68 kg: 1. Pap Dorottya (UTE), 2. Bartha Nikola (BVSC-Zugló)
Női csapat: 1. MTK, 2. UTE