Hatalmas érdeklődés nyilvánult meg a férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntője iránt; a sajtó képviselői nagy számban jelentek meg a hétvégi esemény tájékoztatóján.
Az MKSZ főtitkára, Nemcsik Balázs hangsúlyozta, ritkán van a fővárosban igazán színvonalas kézilabdás esemény. Ezért is örül a szövetség annak, hogy Budapest XVIII. kerülete vállalkozott az elődöntőknek és a helyosztóknak a pestszentimrei Sportkastélyban való lebonyolítására.
A rendezők részéről megszólaló Ughy Attila, a XVIII. kerület polgármestere arról szólt, hogy kettős szerepük van: megfelelő létesítménnyel rendelkeznek, ráadásul a PLER révén érdekeltek a legjobb négy között. Azt is elmondta, ezt a rendezvényt egyfajta főpróbának szánják abban bízva, hogy azt továbbiak követik majd.
Ami pedig a sorsolást illeti, mind a másodvonalbeli Vác edzője, Zsiga Gyula, mind pedig a PLER képviseletében megszólaló pestszentlőrinci alpolgármester, dr. Lévai István Zoltán egyaránt azt hangoztatta: elégedett a sorsolással. Ezek után talán természetesnek mondható, hogy a Vác és az élvonalbeli PLER egyaránt bízik a fináléba való bekerülésben.
A Tatabánya-Carbonex elnöke, Bódi Dezső annak ellenére óvatosan fogalmazott, hogy Debre Viktor legénysége legutóbb csak igen szoros csatában maradt alul (30-32) az MKB Veszprémmel szemben. Az elnök annak örült, hogy négy év után ismét az elődöntőben szerepelhetnek. Amint mondta, nagyon nehéz dolguk lesz szombaton, de mindent elkövetnek a minél jobb szereplés érdekében.
Az MKB Veszprém mestere, Mocsai Lajos arra emlékeztetett, hogy a Veszprém eddig 19 alkalommal hódította el a Magyar Kupát. Nem titkolta, szívesebben került volna szembe az elődöntőben a PLER vagy a Vác együttesével. Ami pedig a Tatabányát illeti, Mocsai nem fukarkodott az elismerő szavakkal. Gyors, attraktív, jó szerkezetű, komoly csapatnak minősítette szombati ellenfelüket, akikkel a torna slágermeccsét fogják játszani.
Kérdésekre válaszolva Mocsai azt tartotta fontosnak megemlíteni, hogy a Barcelona elleni, veszprémi visszavágóra nem kevesebb, mint 27 ezer jegyigénylés futott be.
Nem szigorúan a témához kapcsolódóan, de szóba került a február óta csapat nélkül veszteglő Kovács Péter személye, mint aki segíthetné az olimpiai részvételt eldöntő két, magyar-német mérkőzésre készülő női válogatott munkáját. Nemcsik Balázs főtitkár az év kiemelkedő eseményének minősítette a júniusi ütközeteket azzal, hogy a szövetség minden lehetséges támogatást megad Mátéfi Eszter szövetségi kapitánynak a sikeres szerepléshez.
Információ: mob.hu / Jocha(Press) Károly Fotó: MKSZ