„Kőbán Rita nagyon kihasználja az embereket!”

koban_rita.jpg

Rongálással gyanúsítja a rendőrség Kőbán Ritát. A kétszeres olimpiai bajnok kajakozót egy hete idézték be a X. kerületi kapitányságra.  

Az olimpiai bajnok múlt csütörtökön szólalt meg a Nap-kelte műsorában. Akkor azt mondta; "nem rongáltam meg vita közben semmit!"

A sportolót tavaly szeptemberben jelentette fel üzlettársa. A Híradó információi szerint elszámolási vita miatt vesztek össze. A feljelentés szerint a kétszeres olimpiai bajnok kajakos szétverte üzlettársa fabódéjának berendezését, majd az építményt lebontotta és elszállította. 

"Azért szeretném elmondani a történteket, mert okulhatnak belőle mások is…- – kezdte a múlt heti riportot a kétszeres olimpiai bajnok kajakos.

"Az történt, hogy másfél évvel ezelőtt egy fiatal pár – akiket sehol nem fogadtak be – bekopogott hozzám, szeretnének lovat simogatni… A fiatalember (Varga Béla) megkért, hogy hajthassanak a pályán.- – elevenítette fel az ügy kezdetét az olimpiai bajnok.

"A baj ott kezdődött amikor kértek, hogy segítsek mert megélhetési gondjaik vannak. Zöldséges üzletet nyitnának, mert abban már van tapasztalatuk – mondták. Jóhiszeműségemnek köszönhetően segítettem…"

Kőbán Ritát eltartotta, főzött neki, orvoshoz vitte, mert még tb-kártyája sem volt – jelentette ki Csóka Andrea az egyik kereskedelmi csatorna reggeli műsorában.   

Csóka Andrea, aki feljelentette az olimpiai bajnokot, azt állította: nem tartozott Kőbán Ritának pénzzel. A vita tárgyát képező bódé elbontásáról azt mondta: ahhoz a Kőbán Bt.-nek semmi köze, az ő kft.-je nevén volt az üzlet, amihez a sportolónak semmi köze.

"Kőbán Rita nagyon kihasználja az embereket!" – szögezte le Csóka Andrea, aki elárulta azt is: volt idő, amikor még fát is loptak a sportolónak, hogy meg ne fagyjon. Mint mondta: nem tett mást, mint peres eljárást indított Kőbán ellen, az egészet az olimpiai bajnok fújta föl.

www.telesport.hu

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.